A Hondának nagyon kell Max Verstappen: "Imádja a média és a rajongók is"

A japán gyártó számára kiemelkedően fontos, hogy Max Verstappen a Red Bull-Honda projekt része, így természetesen ők is arra koncentrálnak, hogy megtartsák a hollandot.

Fans of Max Verstappen, Red Bull Racing

Fans of Max Verstappen, Red Bull Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Max Verstappen már az F1-es bemutatkozásával nagy visszhangot váltott ki a motorsportban, hiszen ezzel minden idők legfiatalabb bemutatkozója lett, aki élete első királykategóriás szerződését mindössze 16 esztendősen írhatta alá a Red Bullnál a Toro Rossóhoz, ahol azonnal bizonyította a tehetségét és azt, hogy komoly jövő állhat előtte.

Még több F1 hír:

Verstappen már évek óta a Red Bull Racing versenyzője, és immáron az egyik, vagy a legjobb pilótának tartják őt. Max komoly fejlődésen ment keresztül, bár a tempója már a kezdetektől a leggyorsabbak között volt. A holland az érettségével azonban félelmetessé vált, amit még Lewis Hamilton, az ötszörös világbajnok is elismert.

Max szerződése 2020 év végéig érvényes a Red Bullal, de sok olyan pletyka látott napvilágot, hogy idő előtt távozhat. A Ferrariról és a Mercedesről is írtak a sajtóban, ám e a németeknél jelenleg csak Esteban Ocon lehet az esélyes Valtteri Bottas helyére, míg az olaszoknál tagadják Sebastian Vettel távozását. A Verstappen-Vettel csere azonban sokak szerint még mindig lehetséges, és a vadabb pletykák ugyanezt írták 2021-re Hamilton és Verstappen között.

A Red Bull minden erejével azon van, hogy megtartsa a pilótáját, aki hamarosan fizetésemelést is kaphat, amibe akár a Honda is beszállhat, hiszen a japánoknak is nagyon fontos láncszem a versenyző. Erről a Honda ügyvezető igazgatója, Masashi Yamamoto beszélt a lapunk kérdésére.

„Nagyon fontos számunkra! Nagyon fontos, hogy egy olyan versenyzőnk legyen, mint ő. Először is, rendkívül jól vezet, valamint remekül kommunikál a mérnökökkel. Kiváló az adatok elemzésében és mint mondtam, ez a vezetésére is igaz. Pontos visszajelzéseket tud adni a kasztniról és a motorról, szóval kiváló.”

Verstappen remek formáját bizonyítja az a tény, hogy már régóta a két Ferrari előtt áll a bajnokságban, és immáron csak pár pontra van a második helyezett Valtteri Bottastól. Sőt, Pierre Gasly nagyon gyenge eredményei miatt egyedül viszi a hátán a Red Bullt a konstruktőri bajnokságban, ahol még így is harcban vannak a Ferrarival.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, sprays Champagne at Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, and Sebastian Vettel, Ferrari, 3rd position, on the podium

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, sprays Champagne at Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, and Sebastian Vettel, Ferrari, 3rd position, on the podium

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

A Honda számára az is pozitív, hogy Verstappen nyilvánosan egyszer sem fogalmazott meg kritikát a japánokkal szemben, és Yamamoto szerint ez részben annak is köszönhető, hogy a holland a Red Bullal közösen ellátogatott a gyárba, ahol megbizonyosodott a dolgokról: „Amikor Max 2017-ben megérkezett a Honda gyárába Sakurában, úgy tűnt, hogy lenyűgözte a létesítmény. Talán olyan benyomásokat szerzett, amik megerősítették abban, hogy mikre lehet képes a Hondával. Ez is befolyásolhatta a viselkedését.”

A Honda minden szempontból boldog, hogy Verstappen velük van: „Ő egy olyan versenyző, akit a média és a rajongók is imádnak. Ez pedig nagyon fontos szempont a versenyzők számára.”

A Japán Nagydíjon már nagyon készülnek a Red Bull és a Toro Rosso fogadására. Azzal, hogy idén már a Toro Rosso-Honda is volt dobogón Daniil Kvjat által Németországban, minden még izgatottabbá vált Japánban. A Verstappen-effektus pedig egyre erősebb a további sikerekkel: „Már készítettünk egy Red Bull/Toro Rosso-Honda lelátót Suzukában. Körülbelül 15 ezer helyet értékesítettünk eddig azon a területen.”


A Red Bull-Racing ezúttal sem külsős versenyzőt választott a visszafokozott pilótája helyére, de ha Alexander Albon sem válik be, más lehet a helyzet 2020-ra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren szerint gumitémában a farok csóválja kutyát
Következő cikk BRÉKING: az első hivatalos, valós képek és videó a 2021-es F1-es autóról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország