BRÉKING

A Hondának nagyobb turbófeltöltő kéne, de radikális változtatások nem lesznek az erőforrásban!

A Honda Motorsport igazgatója, Yasuhisa Arai elárulta, hogy „nagyobb méretű turbófeltöltőre van szükségük”, de azt is hozzátette, hogy a japán gyártó összességében továbbra is megtartaná a kompakt erőforrás csomagot.

A Honda, és partnere, a McLaren egy katasztrofális 2015-ös szezonon van túl a motor megbízhatatlansága és gyengesége miatt.

A problémák részben a konstruktőr radikális dizájnja miatt következtek be, ahol a turbina az autó hátsó részében kapott helyet. Azért, hogy a japánok alkalmazkodjanak a McLaren „szűk” tervezési filozófiájához, a turbinát és a kompresszort is a lehető legkisebb méretre tervezték.

A gond az, hogy a kisebb turbina kevesebb erőt és nagyobb nyomást generál, aminek következtében a belsőégésű motor bűnhődik meg a magasabb percenkénti fordulatszám miatt. Ennek eredményeként, az MGU-H kevesebb energiát nyel el a turbinatengelytől, így pedig nem tudja feltölteni az akkumulátort, illetve a kiegészítő MGU-K-t.

„A méret miatt nem hatékony.” – erősítette meg Arai az F1i-nek adott exkluzív interjúban – „A méret kicsi, így az erőforrásnak nagy nyomású levegő kell. Azaz a magas fordulatszám – konkrétan percenként 120.000 a maximum.”

&feature=youtu.be&t=27m25s

Akkor a Honda változtatni fog az erőforrás méretén? „Nem lesz nagy változás. Még mindig egy kompakt elrendezésben gondolkodunk, de tudom, hogy egy nagyobb turbófeltöltőre lenne szükségünk. Szóval a koncepciót megtartjuk, de az egységen belül az a nagy cél, hogy bizonyos alkatrészeket lekicsinyítsünk.”

A Hondának, illetve a többi motorgyártónak elvileg kevesebb zseton állt volna a rendelkezésére az erőforrás fejlesztésére, de a Világ Motorsport Tanácsa tavaly decemberben változtatott ezen.

A logika a döntés mögött abban rejlik, hogy ezzel segítsenek a szenvedő gyártóknak – konkrétan a Renault-nak és a Hondának – hogy behozzák a hátrányukat. Arai szerint a 32 zseton elég lehet a számukra, hogy változtassanak a helyzetükön.

„A zsetonrendszer nagyon jó a költségcsökkentés szempontjából, hiszen a fejlesztési területeket korlátozzák. Azonban ha nagy a lemaradásod, akkor nagyon nehéz behozni.”

„Megvitattuk más gyártókkal és az FIA-val, szóval idén ugyanannyi zsetonunk van, mint tavaly. Szerintem ez mindenkinek elég. Így most nem nehéz nagy dolgokon változtatni.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1-ben sokkal több pénz van, viszont Mr. E távozásakor minden megváltozik!
Következő cikk A Formula E technológiája segíthet a Forma-1-nek, hogy meglegyen az 1000 lóerő!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország