A Honda szerint továbbra is övék a leggyengébb motor

Toyoharu Tanabe, a Honda Forma-1-es részlegének igazgatója elmondta, továbbra is a mezőny után loholnak motorjukkal, azonban a Red Bull csapatával már könnyebben együtt tudnak működni, mint a McLarennel.

Toyoharu Tanabe, F1 Technical Director, Honda

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Honda McLarennel történt szakítása után a Red Bull és fiókcsapata, a Toro Rosso számára szállít csak motorokat a Forma-1-ben. Az év során azonban ezen csapatok versenyzői is többször a motorerő hiányára panaszkodtak, és szuzukai hazai versenyük előtt a cég Forma-1-es motorokért felelős igazgatója, Toyoharu Tanabe is elismerte az AS-nek, hogy van még hova fejlődniük.

„Továbbra is előttünk van a Mercedes, a Renault és a Ferrari, főleg az utóbbi versenyeken látszott, hogy a Ferrari sokkal erősebb, mint mi. A mi szemszögünkből azonban másképp néz ki a dolog, a saját fejlesztési tervünket tartjuk, legalábbis az utolsó specifikációnk úgy működik, ahogy elterveztük. Azonban ahhoz, hogy a többiek szintjére elérjünk, még sokat kell dolgoznunk.”

Még több F1 hír:

A Red Bull a kritikák ellenére kitart a japánok mellett, ami azért is furcsa, mert a csapat nem arról híres, hogy az alulteljesítőkkel kesztyűs kézzel bánik. Tanabe szerint azonban olyan hangulat van a két csapat között, amit az istálló nem feltétlenül szeretne felrúgni:

„Azért vannak velünk megelégedve, mert végső célon ugyanaz a célunk, a bajnokságért hajtani. Pontosan tudjunk, mit kell tennünk, megértjük egymást, mind a vázzal, mind az erőforrással kapcsolatban. Közösen, értelmesen meg tudjuk beszélni a dolgainkat, és ezért szeretünk velük együtt dolgozni. A tervezők is szorosan együttműködnek. A Red Bull Technologies részleg tulajdonképpen a Honda, a Red Bull, és a Toro Rosso közös tervezőrészlege.”

 

A szakember végül a McLarennel való különválás miértjéről is megosztotta a gondolatait:

„Nem igazán tudom, miért alakult ez úgy, ahogy. A McLarennel nem én dolgoztam, szóval pontosat nem tudok mondani, de a magam véleménye az, amit már hangsúlyoztam, hogy a Red Bullal minden célunk közös, ugyanaz a győzelmi vágy hajt minket, és rengeteget beszélünk arról, hogyan érhetjük ezt el, mindkét oldal rengeteget tesz ezért. És arról is sokat tárgyalunk, hogy mi miben tudunk segíteni, ezek kombinációja pedig egy jó munkakörnyezetet teremt.”

„Rengeteg problémánk volt, amit át kellett valahogy hidalnunk. A megbízhatóságunkon kellett javítani, rengeteg adatot rögzítettünk, hogy jobban megértsük, mivel tudjuk ezt maximalizálni úgy, hogy ne menjen a teljesítmény rovására. Pár év kellett ehhez, de mára már elértük azt a szintet, hogy megbízhatóan tudjuk kezelni a motort.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel szerint Hamiltont nehezebb legyőzni, mint Leclerc-t
Következő cikk Kubica nem akar belefolyni a kínosabb helyzetbe a pótalkatrészek hiánya miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország