A Honda szerint az Alpha Tauri még erősebb lehet, és nem kivételez a Red Bullal

A japán gyártónál őszintén hisznek abban, hogy a Toro Rossóból lett Alpha Tauri akár meglepetést is okozhat. A fő cél az, hogy a csapat még magasabb szintre kerüljön, és ezért mindent meg is fognak tenni.

Alexander Albon, Red Bull RB15, arrives on the grid with his mechanics

Alexander Albon, Red Bull RB15, arrives on the grid with his mechanics

Andrew Hone / Motorsport Images

A Honda számára nagyon fontos láncszemként maradhat meg a Toro Rosso, mellyel először 2018-ban dolgozhatott együtt. Ez volt az a bizonyos esztendő, amikor a japánok már maguk mögött hagyták a McLarent, és egy teljesen más munkakörnyezetben és eltérő felfogással kezdhették meg a munkát.

Még több F1 hír:

Az olasz csapat egyfajta kísérleti nyúlként működött, hogy a Red Bull Racing szintén biztos legyen a váltásban. A Honda hamar meggyőzte az osztrákokat, és 2019 óta mindkét csapatnak ők a beszállítóik. Ezzel a Red Bull kvázi gyári csapattá vált, és a Honda nemcsak technikai támogatást nyújt.

A tavalyi esztendőben a Toro Rosso kétszer is dobogóra állhatott, amire senki sem számított. Nagyon nagy eredmények voltak ezek, és végül a 6. helyen fejezték be a konstruktőri bajnokságot, nem messze a gyári Renault-tól.

Pierre Gasly, Toro Rosso, 2nd position, celebrates with his trophy alongside Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, on the podium

Pierre Gasly, Toro Rosso, 2nd position, celebrates with his trophy alongside Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, on the podium

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A kilátások jók, mivel marad az erős Kvjat-Gasly páros, miközben az alakulat megkapja a tavalyi Red Bull egy részét. Ez gyakorlatilag a 2020-as autó teljes hátsó részét jelenti, mely komoly segítséget jelent Faenzának.

Toyoharu Tanabe, a Honda technikai igazgatója a RACER lap kérdésére elmondta, hisz abban, hogy a csapat továbbfejlődhet, és ez is a céljuk, majd hozzátette. „Különösen a nyári szünet után lehetett látni azt, hogy javult a teljesítményük. Egyre erősebbé kezdenek válni. Úgy vélem, hogy egy erős autójuk lesz erre az évre, és remélem, hogy a folytatásban több jó eredményünk lesz a Toro Rossóval és a Red Bullal.”

„Alapvetően elégedett vagyok a csapat támogatásával a 2019-es évet tekintve. Természetesen kihívást jelentett, hogy már több alkalmazottal és motorral kellett dolgoznunk. Megkérdeztem az itt élő embereket, mérnököket, valamint a szerelőket, hogy mit tudnánk tenni a következő évre? Mik voltak a problémák, milyen aggodalmakkal találkoztunk, és így tovább.”

Daniil Kvyat, Toro Rosso, 3rd position, celebrates on the podium

Daniil Kvyat, Toro Rosso, 3rd position, celebrates on the podium

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„A pálya mellett dolgozó operatív menedzsmentet pedig felkértem arra, hogy készítsenek egy listát, majd belsőleg vitassák meg azt, hozzácsatolva a kutatási és fejlesztési részleget, és álljanak elő ötletekkel a következő évre. Ez volt az, amit kértem tőlük.”

A Honda tagadja, hogy a Red Bull jobb motorokat kapna, mint a Toro Rosso. Az olaszok ugyanazt a technikát és fejlesztéseket érhetik el, mint az osztrákok. Ebben biztosan nem tesz különbséget a gyártó, és a szabályok szerint nem is lenne rá joga.

„A két csapatot egyformán támogatjuk, ugyanazt a motorspecifikációt kapják. A mérnökök és a szerelők száma is egyenlő volt a két csapatnál. A skála szintén egyenlő, tehát amikor elkezdtük a 2019-es szezont, néhányan az előző évről átköltöztek a Red Bullba, míg néhány új szakember a Toro Rossóhoz ment. Vegyítettük egymással a tapasztalt szakembereket, majd ugyanezt tettük a támogatás szintjén is. A következő szezonban ugyanezt a stílust fogjuk követni. Ez nemcsak a következő évre lesz jellemző, hanem mindig!”


Ez már az a szakasz volt, amikor a tragédia után a motorosok és a quadosok újra csatlakoztak a mezőnyhöz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BRÉKING: A W Series két F1-es versenyhétvégén is pályára gurul 2020-ban
Következő cikk Alonso szerint Hamilton egy „normál” autóval nem élhetne így

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország