BRÉKING

A Honda Spában a Ferrarit célozza meg a fejlesztéseivel!

A Hondának az a célja, hogy a Belga Nagydíjon a következő frissítési csomaggal behozza a Ferrarit. A japánok úgy vélik, hogy megoldották a hűtési problémáikat, így most már többé nem kell letekerni az erőforrást.

A Honda számára a 2015-ös Forma-1-es visszatérés katasztrofálisra sikeredett, és messze a Mercedes, a Ferrari és a Renault mögött kullognak. A japánok még csak barátkoznak a V6-os hibrid technológiával.

Spában a McLaren-Honda MP4-30 egy új belsőégésű egységet kap majd, amin a japánok több változtatást is eszközöltek az elmúlt időszakban.

Yasuhisa Arai, a Honda Motorsport igazgatója szerint a jelenlegi erőforrás „sokkal jobb, mint a Renault-é” - legalábbis a Magyar Nagydíjon ez látszott. A frissített változat még a Ferrarihoz is közelebb hozhatja a McLaren-Hondát.

A cél nyilvánvalóan a Mercedes – erre a tél folyamán terveznek további fejlesztéseket, amiknek már 2016-ra el kell készülniük.

„Spa az utolsó frissítés idénre, és a következő versenyeken még érkezik pár kiegészítő elem.” – mondta Arai az Autosportnak.

„A 3. konfigurációt Spában vetjük be, és már elkezdtük a jövő évi erőforrás fejlesztését is.”

„A 4. konfiguráció a Mercedes szintjén lesz – ez a cél. A 3. konfiguráció hasonló szinten lesz, mint a Ferrari, legalábbis ez a célunk. Ez egy nagy lépés.”

Arai szerint a McLaren MP4-30 folyamatos fejlesztései megmutatták a Honda teljesítményét Magyarországon, ahol a motor már teljes erővel pörgött.

„Az autónak nem volt olyan jó a mechanikai tapadása vagy az aerodinamikája – összehasonlítva a Red Bullal még mindig nagy a lemaradásunk.” – tette hozzá Arai.

„Megnéztük az adatokat, és a kasztninak, illetve az aerodinamikai csomagnak időre van szüksége a finomhangoláshoz – mint a szárny szöge, a padlólemez magassága, vagy a tapadási beállítások.”

„Az erőforrás megbízhatatlansága miatt sok alkatrészt kellett kicserélnünk a tél folyamán, így lemaradásba kerültünk, és az adatokat az első szabadedzéseken gyűjtöttük be.”

//

"A MotoGP szép, de nem Forma-1." fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Monday, August 17, 2015

A McLaren-Honda eddig rengeteg motorproblémával találta szemben magát – és emiatt Fernando Alonso, illetve Jenson Button is hat motornál tart már.

Arai azonban úgy véli, hogy a hungaroringi eredmény optimizmusra adhat okot – és nem csak azért, mert Alonso ötödik lett, de azért is mert egyik pilóta sem küzdött motorproblémával.

„A szezon kezdete óta tudjuk, hogy hűtési problémáink vannak, szóval nagyon letekertük az erőforrást.” – mondta Arai az Autosportnak.

„A motort Spanyolországban a 2-es specifikációra cseréltük, és már majdnem tökéletesítettük a hűtést.”

„Mivel a csomag elég összetett, így nagyon kevés lehetőségünk van a változtatásra. Belül mindennel sok probléma volt, különösen a hűtéssel, ami sok kárt okozott az MGU-H-ban és az MGU-K-ban.”

„Végül Magyarországon nem szembesültünk problémával és egy jó csomagunk volt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Indianapolis korábbi főnöke szerint a Forma-1 nem pótolható a MotoGP-vel vagy a Nascarral
Következő cikk A Lotus-Renault párosítás garancia lehet a sikerre!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország