A Honda nem bízza el magát, de már a Mercedes és a Ferrari nyomába eredt

A japánok nagyon örülnek a dobogós helyezésüknek, ám maximálisan tisztában vannak azzal, hogy ez még mindig nem az a szint, ami elegendő a Mercedes és a Ferrari legyőzéséhez.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing, Helmut Markko, Consultant, Red Bull Racing, Yusuke Hasegawa, Senior Managing Officer, Honda, and Red Bull team members celebrate beneath the podium

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Red Bull és a Honda nagyon nagy erőkkel készült a 2019-es F1-es szezonra, mely az elmúlt hétvégén vette kezdetét az eddig megszokott módon Ausztráliában, ahol egy részben meglepő eredmény született. A Mercedes győzelme még a Ferrari nagyon erős téli teszteredményei után sem mondható meglepőnek, de a brutális differencia már annál inkább.

Még több F1 hír:

Sőt, talán még váratlanabb volt az, hogy a Red Bull-Honda saját erőből nyomta le a két Ferrarit, akik az osztrákoktól is nagyon simán kikaptak. Verstappen remekül teljesített, és rögtön egy dobogóval kezdte meg az új érát. A Hondának 2008 óta ez volt az első ilyen eredménye az F1-ben. Igaz, 2009 és 2014 között nem versenyeztek a Forma-1-ben.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója azt mondta, nem voltak messze a Mercedes motorteljesítményétől Ausztráliában, de a Honda ennél jóval óvatosabb.

A márka a közelgő Bahreini Nagydíj előtt hangsúlyozta, továbbra is elkötelezettek, és az új irány szerint haladnak előre, ami úgy tűnik, hogy kifizetődő. „Még mindig keményen igyekszünk azon, hogy a legjobb motorral álljunk elő. Tudjuk, hogy ez a dobogós eredmény nem azt jelenti, hogy a korábbi években tapasztalt problémákat egy éjszaka alatt megoldottuk.”

„Ez egy élvezetes vasárnap volt, de tudjuk, hogy egy olyan csata elé nézünk, amikor leszünk fent, és lent is.” – válaszolt a Honda az egyik rajongói posztra, aki a megbízhatóságot dicsérte, és a motor hangját, amit a legjobbnak nevezett.

„Nagyon keményen dolgozunk azon, hogy a teljesítménynövekedés összeegyeztethető legyen a megbízhatósággal.”

A Honda tehát robog előre, és a Red Bullal közösen folyamatosan a motor fejlesztésén dolgoznak, immáron nemcsak a megbízhatóságra koncentrálván, ami a jelek szerint egy teljesen más szintet mutat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Az FIA rájött, lehetetlen helyettesíteni Whitingot…
Következő cikk A Forma-1 csapatai, akik névváltozáson estek át

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország