A Honda nem akar a Formula E-be menni az F1-es kilépés után

A Honda nem fontolgatja, hogy ők is belépnek a Formula E-be, miután a mai napon bejelentették, hogy 2021 végeztével már nem kívánják folytatni F1-es programjukat. A márka elnöke viszont kihangsúlyozta, hogy a versenyzés a DNS-ükben van, ezért más sorozatokban továbbra is szerepelni fognak.

A Honda nem akar a Formula E-be menni az F1-es kilépés után

A japán autógyártó elmondása szerint azért hagyják el a királykategóriát, hogy a karbonsemleges autóik eladásait növelni tudják, a végső céljuk pedig az, hogy 2050-re teljesen karbonsemlegessé váljanak.

A Honda elnöke, Takahiro Hachigo azt is elmondta, hogy ők nem akarnak csatlakozni a teljesen elektromos autókat felvonultató együléses kategóriához, hiába van már jelen a Formula E-ben a Nissan, a Mercedes, az Audi, a Porsche, a BMW, a Jaguár és a DS is.

Még több F1 hír:

„Ami az elektromos autókkal való versenyzést illeti, jelenleg nincsen semmilyen konkrét tervünk a részvétellel kapcsolatban” – mondta Hachigo az F1-es távozásuk bejelentésekor tartott sajtótájékoztató alkalmával.

„Jelenleg a karbonsemlegesség 2050-re történő elérésére koncentrálunk. Ez egy komoly kihívás lesz a Honda számára, szóval remélem, hogy a rajongóink támogatni fognak minket a következő időszakban is.”

Hachigo arra is utalást tett, hogy nem valószínű, hogy a közeljövőben visszatérnének majd a Forma–1-be, de továbbra is szerepelni fognak azokban a sorozatokban, ahol jelen vannak, mint például az IndyCarban.

Takahiro Hachigo, Chief Executive Officer, Honda Motor Co

Takahiro Hachigo, Chief Executive Officer, Honda Motor Co

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„2050-et akarjuk célba venni, a karbonsemlegességet szeretnénk elérni addigra” – hangsúlyozta ismét a japánok elnöke. „Mi most ebbe az irányba szeretnénk összpontosítani az erőforrásainkat.”

„Most nem gondolok arra, hogy újra visszatérjünk majd az F1-be. Ahogyan viszont már kifejtettem, a versenyzés része a Honda DNS-ének, ezért azokban a sorozatokban, amelyekben most is jelen vagyunk, a továbbiakban is a ránk jellemző szenvedéllyel fogunk majd versenyezni.”

„Most, hogy úgy döntöttünk, lezárjuk az újabb Forma–1-es korszakot, más motorsportokat szeretnénk előtérbe helyezni. Reméljük, hogy azokon a színtereken is növelhetjük majd a lelkesedést Japán-szerte” – zárta mondandóját a Honda elnöke, aki tehát egyelőre biztosan nem akarja a Formula E-be vinni a márkát.

Mit lép a Honda bejelentése után a Red Bull?


Minden eddiginél élethűbb a Forma-1 új hivatalos játéka

megosztás
hozzászólás
Verstappen 2021 után szabadon igazolhatóvá válhat a szerződés egy részlete miatt
Előző cikk

Verstappen 2021 után szabadon igazolhatóvá válhat a szerződés egy részlete miatt

Következő cikk

„Igen nehéz feladatnak bizonyult felkészülni az összes új pályára”

„Igen nehéz feladatnak bizonyult felkészülni az összes új pályára”
Hozzászólások betöltése