A Honda nagy előrelépésről beszél a téli időszakban a Forma-1-ben: 4 év után megvan az irány

A japán gyártó elmondása szerint a téli időszakban megtettek egy nagy lépést előre, de a folyamatnak még nincs vége és a tervük az, hogy a szezon során beérjék a Ferrarit és a Mercedest.

A Honda logo on the bodywork of a Toro Rosso

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A Honda már több hónapja nagyon szoros kapcsolatban dolgozik a Red Bullal, kiegészülve a Toro Rossóval, mely kvázi „tesztpadként” funkcionál. Legutóbb maga az olasz istálló erősítette meg, hogy 2019-ben is készek ebben a szerepben működni, hogy segítsék a Red Bullt, mely számukra is kifizetődő lehet a teljesítmény miatt.

Még több F1 hír:

Az osztrákoknál nagyon magabiztosak azt illetően, hogy már idén képesek lehetnek a bajnoki címért harcolni a Hondával. Tavaly a japánok a Toro Rossóval versenyeztek, és noha a csapat az eredményeket tekintve visszaesett, nagyon jó benyomásokra tett szert a Hondától, és nem győzték hangsúlyozni, hogy ez egy tesztév volt számukra.

A csapat az elmúlt hetekben azt is elárulta, hogy a sok motorcserére valójában nem lett volna szükségük, de a fejlesztési terv megkövetelte azt, felgyorsítván a folyamatot.

Honda

Honda

Fotó készítője: LAT Images

Masashi Yamamoto, a Honda projektjének vezetője a Motorsport.com kérdésére igen pozitív nyilatkozatot adott.

„Egy nagy lépést tettünk meg előre a téli időszakban és ez természetesen még mindig tart.”

A Honda terve az, hogy legalább a harmadik helyen kezdjék az évet az erőforrások területén, majd később megérkeznek a Mercedesre és a Ferrarira.

„Legalább a harmadik motorgyártóként akarjuk kezdeni a szezont, majd utána felzárkózni a két legjobbra az idény során.” – folytatta a japán szakember a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában.

A Honda elsődlegesen a puszta erőre koncentrál, mivel a Ferrari és a Mercedes egyértelműen jobb náluk. A márka már a megbízhatóság terén is elért fontos javulásokat, de ez a folyamat sem áll le. A Red Bull azonban nem számol azzal, hogy három motorral teljesíteni tudják az idényt, így szinte biztosan elkerülhetetlenek lesznek a rajtbüntetések Verstappen és Gasly részéről.

A Honda egyelőre nem akar egy konkrét időintervallumot felállítani azt illetően, hogy mikor érik utol a Mercedest és a Ferrarit.

„Nem akarunk erre egy konkrét időintervallumot felállítani. A Ferrari és a Mercedes nagyon ismerik már a szabályok szürke területeit, és jelenleg még mindig előttünk állnak, de a legfontosabb dolog az, hogy négy év fejlesztés után végre megtaláltuk a helyes utat, sokkal inkább, mint két vagy egy évvel ezelőtt. Ezáltal felgyorsíthatjuk a saját fejlődésünket.”

Mivel a Honda erőforrásában rejlő maximális potenciál 2018-ban is kiaknázatlan maradt, a japán gyártó sorozatban harmadik évében is ugyanazzal a koncepcióval vég neki az idei szezonnak.

"Az igazat megvallva a legújabb specifikáció kapcsán még mindig sokat tanulunk a pályán mért adatokból", nyilatkozta a Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es technikai vezetője tavaly novemberben a Motorsport.com-nak.

"Ez nem (mindig) egy jó dolog, de a tesztpadon kicsivel nehezebb megérteni a dolgokat, ezért vagyunk mi itt, mérnökök, akik a fejlesztések részét képezzük."

"Rengeteg visszajelzést megosztunk a sakurai központtal, a legújabb specifikáció kapcsán pedig különösen sok fejlesztést érintő dolgot kell megbeszélnünk", nyilatkozta a vezető az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvjat csapattársa továbbra sem vezethetett F1-es autót
Következő cikk Teljesítette a töréstesztet a 2019-es Ferrari

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország