A Honda mellett a Renault is új motorral készül a Francia Nagydíjra

Végrehajtja az első tervezett motorcseréjét a Red Bull, az AlphaTauri, és az Alpine is a most hétvégi Francia Nagydíj előtt, a 2021-es szezon 7. versenyén.

Toyoharu Tanabe, F1 Technical Director, Honda

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az F1 szabályai szerint a 2021-es szezont mindössze 3 erőforrással kell teljesítenie a csapatoknak, az ezen felüli cserék már rajthelybüntetést bonnak maguk után. A Mercedes és Ferrari motoros csapatok Bakuban cseréltek először szándékosan motort az év során, hogy egy kis extra teljesítményhez jussanak a 2.2 kilométeres egyenesben, de végül George Russell autójába a Williams kénytelen volt egy korábbi erőforrást visszaszerelni a 3. szabadedzés után.

A Honda már korábban bejelentette, hogy majd a Francia Nagydíjon kap új motort a két általuk kiszolgált csapat, a Red Bull és az AlphaTauri is, míg a hazai versenyén egy jó eredményért „kétségbeesetten” kapaszkodó Alpine is friss Renault motorokkal indul neki a hétvégének.

A Williams teljesítménymérnöke, Dave Robson Bakuban úgy nyilatkozott, hogy egy használt és friss modern F1-es motor között már „elhanyagolható” teljesítménybeli különbség van, így nem sokat nyernek egy cserével.

Még több F1 hír:

Egy büntetéshez jelenleg a mezőnyből Juki Cunoda van a legközelebb: miután összetörte az autóját az imolai időmérőn, a Honda kénytelen volt egy harmadik akkumulátort és vezérlőelektronikát tenni az autójába.

Az idei szezontól kezdve már azt is megszabták a csapatoknak, hogy egy évben 8 kipufogórendszert használhatnak el. Nem jó hír az Alonso rajongók számára, hogy a kétszeres világbajnok már az 5. egységét koptatja, de Ocon is már a 4.-nél tart, mindenki más 2-3 között.

A Honda egyébként egy új matricát rak a Red Bull autóira, a hybrid helyett az e:Technology felirat lesz látható az autókon, amivel már az F1 utáni, tisztán elektromos megjelenésüket promózzák.

Az Aston Martinhoz igazolt az Alfa Romeo főtervezője

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen elárulta, hova várja magukat a Francia Nagydíjon
Következő cikk Látványos sisakfestéssel készül Leclerc a Francia Nagydíjra (képek)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország