BRÉKING

A Honda mégis belement? Abu Dhabiban tesztelik a motort az MP4-29 H-ban

Wokingban zajlanak a munkálatok, hogy felkészítsék az idei autó hibridváltozatát - innen az MP4-29 H név -, melybe beépítik a Honda V6-os turbóját. A motorról egyre több részletet tud meg az Omnicorse, és továbbra is áll, hogy a japánok késésben vannak az eredeti tervhez képest.

A lap pár napja arról írt, hogy a Honda három hónapos csúszásban van, gondok vannak a motor fogyasztásával és a teljesítménnyel is. Az első teszt időpontja is kérdéses, mert a McLaren minél előbb betenné az egységet, hogy pályán teszteljék azt, de  Yasuhisa Arai csak Jerezt emlegette. A fent említett lap úgy tudja, a japán mérnököknek sikerült úgy kialakítani a motort, hogy az bekerülhessen az idei McLaren módosított verziójába, és már Abu Dhabiban tesztelhetik. Az MP4-29 H építése pedig már előrehaladott állapotban van.

Arai hiába emlegette a jerezi tesztet, mert a technikai vezető, Kazuo Sakurahara, és a tanácsadóként tevékenykedő Gilles Simon, aki a Ferrarinál és az FIA-nél dolgozott, sürgeti a folyamatokat: minél előbb végre akarják hajtani a motor alapvető működésével kapcsolatos teszteket, hogy adatot gyűjtsenek a téli fejlesztési időszakhoz. A cél, hogy a kezdeti installációs problémákat már az első 2015-ös teszt előtt eliminálják.

Az MP4-29 H jelentős mértékben eltér a jövő évi MP4-30-tól, miután az elsődleges cél annyi, hogy befogadja a Honda motorját. A pletykák szerint változtatni kell a súlyelosztáson, ami arra utal, hogy a japán motor koncepciója eltér a Mercedesétől. A Honda filozófiája valahol a Mercedes PU 106A és a Ferrari 059/3 között lehet: kompaktabb, mint a német erőforrás, de nem olyan extrém kialakítású, mint az olasz termék. Azt is tudni vélik, hogy a turbina és a kompresszor nincs elkülönítve úgy, mint a Csillagos egység esetében. Abu Dhabiban kétfajta intercoolert is tesztelni fognak.

//

Post by www.f1-live.hu.

A McLaren Applied Technologies kiemelt szerepet vállal az akkumulátor és az elektromos rendszer tervezésében, de a végső dizájn és kialakítás a Honda kezében van. Állítólag négy tesztpad is fut a központban, hogy legyen elég idő tesztelni az egyes verziókat: mielőtt egy motorra rábólintanak, legalább 2000 kilométert kell teljesítenie hiba nélkül.

Azt is tudni lehet, hogy a Honda a Magneti Marelli injektorát használja, társulva a Ferrarihoz és a Renault-hoz: a közvetlen befecskendezés 500 baron képes dolgozni. A motor még mindig megbízhatatlan, és a teljesítmény sincs még azon a szinten, amit  a japán mérnökök várnak a konstrukciótól. Ezért stratégiai fontosságú az Abu Dhabira tervezett teszt, mert minél előbb biztosítani akarják a motor folyamatos és problémamentes működését, az integrálással kapcsolatban is fontos tapasztalat lenne. A cél természetesen nem az, hogy a riválisokhoz viszonyítva is felmérjék, mire képes az erőforrás.

Ahogy az autó, úgy a motor is nagyon más lesz ahhoz képest, amit 2015 február végére kell bemutatni az FIA-nek. Az Omnicorse azt is megjegyzi, hogy Milton Keynes-ben, a Honda európai központjában csak az év végére készülnek el az építkezésekkel, tehát a főhadiszállás sem áll készen a munkálatokra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ha összeadjuk Massa és Raikkönen pontjait, akkor is Alonso van előrébb a Ferrarinál: Beszédes és megalázó statisztika
Következő cikk Mercedes: 99%, hogy Lewis Hamilton velünk marad!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország