A Honda megbánta, hogy elhagyja a Forma-1-et

Masashi Yamamoto, a Honda F1-es főnöke utólag belátta, hogy a Honda talán elhamarkodottan döntött a kivonulás mellett, és azt is kijelentette, hogy részben megbánták a döntésüket.

A Honda megbánta, hogy elhagyja a Forma-1-et

A Honda 2020-ban döntötte el, hogy nem kíván tovább a Forma-1-ben maradni, miután a koronavírus okozta gazdasági nehézségek miatt az üzleti érdekeik ezt kívánták. A japán gyártó F1-es főnöke azonban a Motorsport.com-nak elárulta, hogy sajnálja, hogy mire beért a munkájuk gyümölcse, már távoznak is.

„Személy szerint igen, egyetértek ezzel” – jelentette ki Yamamoto a kivonulással kapcsolatos kettős érzéseivel kapcsolatban. „De ez nyilvánvalóan a vállalat döntése, és megértem, hogy a vállalat melyik utat akarja választani, így végül is el kell fogadnunk ezt. De a reményünk mindig él, szóval bízunk benne, hogy egy nap a Honda visszatér az F1-be."

Yamamoto azt is elárulta, hogy mindent egy lapra tettek fel, mikor a 2021-es szezonra készültek, hiszen már időben tudták, hogy ez lesz az utolsó szezonja a Hondának az F1-ben. „Természetesen szomorú, de ezt már tavalyelőtt októberben, 2020-tól tudtuk, ezért tisztában voltunk vele, hogy 2021-ben is nyomulnunk kell előre.”

Még több F1 hír:

„Másképp álltunk hozzá a döntéshez, és másképp tekintettünk rá, megpróbáltunk mindent megtenni, hogy a hátralévő időben teljesíteni tudjunk. Arra koncentráltunk, hogy megnyerjük a bajnokságot az utolsó évünkben, és most úgy gondolom, hogy elvégeztük a feladatunkat az F1-ben. Teljesítettük a célunkat, a magunk elé kitűzött időkereten belül.”

„Először a Toro Rossóval volt egy partnerségünk, majd egy évvel később jött a Red Bull. A mi célunk és az ő céljuk is az volt, hogy három éven belül megnyerjük a bajnokságot. Pontosan ez történt 2021-ben, szóval ez egyszerűen egy nagyszerű történet, különösen azért, mert rengeteg energiát fektettünk ebbe.”

A szakember hozzátette, a Honda továbbra is támogatást nyújt majd a Red Bullnak, már ami a Milton-Keynes-i alakulat saját motorjait illeti. „Ez lesz a Red Bull Powertrains, és támogatni fogjuk őket, hogy jó teljesítményt érjenek el az AlphaTaurival és a Red Bull-lal. De igen, ez egy másfajta kapcsolat lesz, az biztos.”

 

Gaslynak továbbra is egyetlen célja van az F1-ben

megosztás
hozzászólás
A Maseratinál nem zárják ki az F1-es visszatérés lehetőségét sem
Előző cikk

A Maseratinál nem zárják ki az F1-es visszatérés lehetőségét sem

Következő cikk

Wolff legkésőbb februárban leül Hamiltonnal beszélni

Wolff legkésőbb februárban leül Hamiltonnal beszélni
Hozzászólások betöltése