A Honda „intézkedni fog” Cunoda kiesését követően

Tojoharu Tanabe elmondta, hogy a Honda már gőzerővel vizsgálja azt az üzemanyagnyomással kapcsolatos problémát, amely miatt Juki Cunodának már korán fel kellett adnia a Spanyol Nagydíjat.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02

Charles Coates / Motorsport Images

Az AlphaTauri újonca volt az egyetlen pilóta, akit nem intett le a kockás zászló múlt vasárnap, mivel az autója egyszerűen csak megállt a pályán a 10-es kanyarnál. Cunoda semmit nem tudott már kezdeni, a motorja egyszerűen lekapcsolta magát.

A Honda technikai igazgatója, Tojoharu Tanabe felfedte, hogy a benzinnyomással adódtak gondok, de hogy pontosan mi okozta magát a meghibásodást, arra még nem derítettek fényt. A gyártó számára különösen azért is lehet ez aggasztó, mert a semmiből jött, és legközelebb akár Max Verstappen futamának is véget vethet.

„Gond adódott az üzemanyagnyomással, egyszerűen leesett. Kivizsgáljuk majd az okokat, és ha szükséges, akkor intézkedni fogunk a többi autó esetében is. Mindenképpen megoldjuk” – nyilatkozta Tanabe a japán AS-Webnek.

Még több F1 hír:

„Hirtelen lépett fel. A motor kifogyott az üzemanyagból, és emiatt állt le.” Cunoda a rádión arról számolt be, hogy blokkoltak a kerekei a hiba után. Tanabe ennek kapcsán elmondta, hogy „ez történik, ha megáll a motor”.

A többi három Honda-motoros autó szerencsére célba ért, és mindannyian pontokat is szereztek. A technikai igazgató ennek ellenére elmondta, hogy a Mercedes csomagja jobb volt az övékénél azon a napon.

„Ami a győzelemért vívott küzdelmet illeti, szerintem Hamilton és a Mercedes együttes ereje és stratégiája felülmúlta a Red Bull Hondát.” Perez futamát eközben a rosszabb rajtpozíciója nehezítette meg, míg Gasly esetében az öt másodperces büntetés volt a döntő tényező, hiszen anélkül talán jobb helyezést is elérhetett volna a tizediknél.

Todt havonta többször is látogatja egykori versenyzőjét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvjat az Alpine volánja mögött a Pirelli tesztjén (kép)
Következő cikk Alonso elárulta, szerinte ki a legjobb jelenleg a mezőnyben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország