A Honda F1-es jövője a Red Bulltól is függhet

A japán gyártó elismerte, nagy befolyással bírhat rájuk az, hogy hogyan alakulnak az eredmények a Red Bullal a folytatásban, de ez csak az utolsó dolog a listán.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 overtakes Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Dirk Klynsmith / Motorsport Images

A Liberty Media egyre nehezebb helyzetbe kerül, mert 2021-től egy teljesen új Forma-1 fog megvalósulni, de a tervek még mindig nem véglegesek, és emellett a Concorde Egyezmény alapjait sem rögzítették. Ezen egyezmény aláírása nélkül azonban nincs F1!

Még több F1 hír:

Nagyon sok olyan dolog van még, amiben meg kellene állapodniuk a csapatoknak, kezdve a pénzek elosztásával és a költségvetési sapkával. Az amerikaiak pedig egy nagyon más rendszert szeretnének megvalósítani, ami a kisebb istállókon kívül eddig nem aratott osztatlan sikert. Bernie Ecclestone is jelezte, a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull is könnyedén túlélné azt, ha nem kellene a Forma-1-ben versenyeznie.

 

A Hondát a Red Bull győzte meg a maradásról, először a Toro Rossóval, majd a saját istállójával, amivel rögtön a dobogón kezdték meg az új korszakot a japánokkal. A gyártó maradása sem biztos, mely erősen függhet az eredményektől, valamint attól, hogy a Red Bull az F1-ben marad, vagy sem.

A Honda F1 ügyvezető igazgatója, Masashi Yamamoto a lapunk kérdésére elmondta, semmi sem biztos.

„Ez az év nagyon fontos lesz a Honda számára, hogy elgondolkodjon arról, hogyan tudnánk elkötelezni magunkat a Forma-1-ben 2020 után.”

Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14, leads Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14, leads Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Andy Hone / LAT Images

A japán már az évadnyitón jelezte, hogy nekik is igen mélyen bele kell ásniuk magukat a dolgokba, hogy átlássák, mit is szeretne a Liberty Media megvalósítani.

„Meg kell néznünk az általános képet, és az egyik tényező a 2021-es szabályváltozásokról szól. Emellett ott van az F1 körüli üzlet és marketing. Az utolsó dolog pedig az eredmény, amit a Red Bullal tudunk elérni. Nemcsak egy dologról dönthetünk.”

A Honda három szörnyű évet hagyott maga mögött a McLarennel, mely anyagi szinten is totális kudarc volt. 2018 óta azonban sokkal jobb a helyzet, és úgy tűnik, hogy a Red Bullal visszatértek az élmezőnybe. Ausztráliában 2008 után ünnepeltek ismét dobogós helyezést.

„Bármilyen kategóriában is vállaltunk szerepet, a cél mindig az volt, hogy nyerjünk. Mielőtt elkezdtük volna a munkát a Red Bullal, elmagyaráztam a részleteket a vezetőségnek, hogy hogyan fogjuk mindezt elérni. Ezután meggyőztük a felső vezetést. Szóval most a vállalaton belül mindenki együtt lélegzik és ugyanabba az irányba húz.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Főnöke szerint fényes jövő áll Albon előtt a Forma-1-ben
Következő cikk Elképesztően szoros verseny a Red Bull, a Williams és a Ferrari között a bokszutcában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország