BRÉKING

A Honda elismerte, nem tudták tartani a fejlesztési ütemüket

A japánok mindent megtettek, de nem tudtak időben végezni a fejlesztésekkel, és ez az oka annak, hogy Belgiumban nem az az erőforrás dolgozik a McLaren-ben, mint azt szerették volna.

Fernando Alonso, McLaren MCL32

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Forma-1 2017

A 2017-es FIA Forma 1-es világbajnokság egy teljesen új oldaláról mutathatja meg a sportot. Az új szabályoknak köszönhetően gyorsabb, agresszívabb kinézetű autókra számíthatunk, oldalunkon pedig szokásainkhoz hűen minden fontosabb történésről beszámolunk majd nektek.

Lapunk már több alkalommal is beszámolhatott a Honda által fejlesztett, vagyis fejlesztés alatt álló 4. specifikációról. A japán gyártó eredetileg a belga versenyhétvégén vetette volna be az új, erősebb és megbízhatóbb erőforrást, de erről lecsúsztak.

A Honda motorrészlegének vezetője, Yusuke Hasegawa megerősítette, valóban a Belga Nagydíj volt a cél, de egyszerűen nem tudták tartani a fejlesztési ütemet, és ez az oka annak, hogy a módosított csomag 3.5 és 3.6 néven fut. „Csak a csomag felével sikerült elkészülnünk. Félúton haladunk, ezért is hívjuk ezt most 3.5-nek és 3.6-nak.”

A Honda úgy érzi, sikerült növelniük a teljesítményt, de egyelőre mindezt nehéz lenne számszerűsíteniük, hiszen csak most próbálták ki a csomagot.

F1 2017: MEGJELENT AZ ÚJ HIVATALOS FORMA-1-ES JÁTÉK! ITT ÉRHETED EL!

Zak Brown, a McLaren első embere csalódott, hogy még mindig csak a 9. helyen állnak a bajnokságban és csupán a Sauber-t képesek megelőzni. A japánok minden erejükkel a fejlesztésekre koncentrálnak, hogy meggyőzzék a McLarent, mely már hivatalosan is tárgyalásban áll a Renault-val.

A wokingiak várhatóan a következő hetekben hozzák meg arról a döntést, hogy a Hondával folytatják tovább, vagy sem. A korábbi hírek szerint a Honda több területen is sokat lépett előre a külső segítségek által, de lehetséges, hogy ez is kevés lesz a 2018-as együttműködés megtartásához.

Nehéz helyzetben vannak, mert ebben pillanatban a McLaren az egyetlen reményük, hogy a rajtrácson maradjanak, bár állítólag még a Toro Rossóval sem szakadtak meg a tárgyalások.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso szerint szárazon nincs esélye
Következő cikk 10 ezer euróra büntették a Williamst

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország