A Honda elárulta, mekkora a hátránya lóerőben a Mercedesez, a Ferrarihoz és a Renault-hoz képest

A Honda elárulta, mekkora a hátránya lóerőben a Mercedesez, a Ferrarihoz és a Renault-hoz képest

A japán gyártó igazi kulisszatitkokat osztott meg a médiával, méghozzá közvetlen az Olasz Nagydíj előtt. Talán nem is véletlenül…

A Honda visszatérése a Forma-1-ben egyelőre katasztrofális, de ez még mindig csak az első éve a japán gyártónak az új V6-os korszakban!

A McLaren és a Honda sem elégedett, miközben már egymásra mutogatnak, ami szintén azt jelzi, hogy komoly feszültség és fejvakarás lehet a háttérben. A pillanatnyi helyzet senkinek sem jó, miközben egy kétszeres és egy egyszeres világbajnok versenyzővel dolgoznak.

Yasuhisa Arai, a Honda Motorsport főnöke igazán érdekes adatokat osztott meg a brit Autosport lappal. A japán szakember a beszerzett információk szerint a Honda hátránya a Ferrarihoz képest már kevesebb, mint 30 lóerő.

Ugyanez a Renault esetében 25 lóerő, míg, ha az egységet a Mercedesével hasonlítjuk össze, akkor 40-50 lóerős különbséget kapunk, ami igencsak sok, pláne, hogy a turbóval és az ERS rendszerrel is is gondjaik vannak.

„A motorunk nem sokkal, de a Ferrari mögött van, de az sokkal jobb, mint amit a Renault-nál találunk. A Mercedes pedig még mindig nagyon messze van. A szezon második felében megpróbáljuk elkapni ezt a két top-csapatot. Lehetséges, hogy nehéz lesz elkapni a legjobb istállót, mert jó megbízhatósággal és jó égési tulajdonságokkal rendelkeznek.”

„A szezon végén azonban azt akarom, hogy közel legyünk a top-csapatokhoz.”

A Honda egyúttal azt is megerősítette, hogy már keményen dolgoznak a jövő évi csomagon, mely nagyobb lehet, mint a jelenlegi kasztni, ami ugyancsak megnehezíti a fejlődést.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING