A Honda egyre kevésbé fél a motorerő-igényes pályáktól: jönnek!

A Honda ügyvezető igazgatója, Masashi Yamamoto azt nyilatkozta, hogy egyre kevésbé félnek a motorerő-igényes pályáktól, emellett Max Verstappen és Christian Horner is pozitívan nyilatkozott a helyzetükről.

Race winner Max Verstappen, Red Bull Racing celebrates in Parc Ferme

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Max Verstappen idén eddig két versenyt nyert a Red Bull-Hondával – a holland versenyző Ausztriában és Németországban tudott diadalmaskodni, illetve a tempója alapján a dobogón is végezhetett volna Silverstone-ban is, ahol éveken keresztül nem volt ennyire versenyképes a Red Bull.

Az osztrák istálló új motorpartnere, a Honda megbízhatóbb, mint a tavalyi Renault-motor, Verstappen pedig úgy érzi, sikerül ellépniük attól, hogy a vonalvezetéstől függően szerezzenek jó eredményeket.

„Tavaly egyértelműen hiányzott a motorerő, a kritikus pályákon pedig ez a hiány meglehetősen fájdalmas volt. Idén viszont közel vagyunk a Mercedeshez. A Ferrari persze „repül” az egyenesekben, de nekik nincs akkora leszorítóerejük.” – kezdte Verstappen a Motorsport.com-nak.

Még több F1 hír:

„Általában jók vagyunk a Ferrari ellen, de néha náluk van az előny, mint például Silverstone-ban, ahol kicsit jobbak voltak az egyenesekben. Ez vonatkozik Hockenheimre is, ami a tökéletes pálya az ő szempontjukból.”

„Tudjuk, hogy van még hova fejlődnünk az autónkkal. A Honda pedig eközben komolyan nyomja a motor fejlesztését. Tudjuk, hogy mi fog jönni a következő versenyeken, minden jól meg van tervezve és nem vállalnak ostoba rizikót.”

„Szó sincs arról, hogy hirtelen jön egy motorhiba, ehelyett minden nagyon strukturált, ez pedig tetszik.” – nyilatkozta a 21 éves versenyző.

 

A holland azt is elárulta, kicsit aggódott a Brit Nagydíj előtt, mivel 2018-ban komoly tempóhátrányuk volt, de ennek ellenére idén a motorerő terén a legerősebb versenyüket futották Silverstone-ban azóta, mióta a Forma-1-ben hibrid-motorokkal versenyeznek. Verstappen örült, hogy a helyszínen csak 2 tizedmásodperccel maradtak el a pole-tól.

Ugyanakkor a következő versenyeken komoly kihívás vár a Hondára, hiszen Belgium és Olaszország következik, amelyek kifejezetten motorerő-igényes pályák. Vélhetően mindkét pálya leginkább a Ferrari csomagjának kedvezhet, a Honda azonban nem fél a kihívástól – erről a Honda F1-es részlegének ügyvezető igazgatója, Masashi Yamamoto nyilatkozott a Motorsport.com-nak.

„Nem tudom, hogy nevezhetjük-e egyáltalán félelemnek, de a negatív érzéseink az motorerő-igényes pályák kapcsán egyre kisebbek. Spában és Monzában nem voltunk rosszak tavaly. Sokkal jobban teljesítettünk, mint arra előzetesen számítottunk.”

További híreink:

„Ez a motorjaink menedzselésének volt köszönhető, ebben sokat sikerült fejlődnünk, főleg Ausztria után. Már kevésbé félünk az ilyen pályáktól.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy gondolja, egyre közelebb vannak ahhoz, hogy mindenhol ott legyen az élbolyban.

„Ausztria motorerő-igényes, Silverstone motorerő-igényes, és mégis mindkét pályán versenyképesek tudtunk lenni. Hockenheimben nagyon versenyképesek voltunk az időmérőn, aztán a versenyen a miénk volt a leggyorsabb autó. Több típusú pályán is sikerült szépet előrelépnünk.” – zárta a csapatfőnök.


Íme egy újabb exkluzív videó a Motorsport.com-tól, benne az aktuális átigazolási szezonnal, mely több pilótát is igencsak érzékenyen érinthet. Nézzük meg közelebbről is a helyzetet!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton reagált Marquez kihívására: "Nyomjuk, tesó..."
Következő cikk Renault: Bizonyos mértékig érthető volt a Red Bull frusztrációja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország