Nosztalgia

A Honda egyik legnagyobb bukása a Forma-1-ben: RA107

Egy konstrukció, melytől nagyon sokat vártak a japánok, de az végül még a vártnál is gyengébbre sikeredett a Forma-1-ben.

Takashi Kogure, Honda RA107

Sutton Images

A Honda nagyon nagy múltra tekint vissza a Forma-1-ben, elsősorban motorgyártóként, de a márkának saját csapata is volt a királykategóriában. A csapat az 1964-es Német Nagydíjon debütált. Évtizedeken át azonban az 1968-as szezonjuk volt az utolsó az F1-ben, ugyanis azt követően ismét csak 2006-ban indultak saját istállóval.

Még több F1 hír:

1964 és 1968 között a legjobb évük az 1967-es volt, amikor a Cooper, a Lotus és a világbajnok Brabham mögött 4. lettek. Ezzel többek között a Ferrarit is megelőzték.

2006-ban szintén egy konstruktőri negyedik hellyel tértek vissza 86 ponttal a nevük mellett, amikor több dobogós helyezést is szereztek. Abban az évben a Renault lett a bajnok 206 ponttal a 201 pontos Ferrari és a 110 egységet számláló McLaren előtt.

Ezek után nagyon bizakodóan várhatták a 2007-es évet az RA107 névre keresztelt konstrukcióval, amivel Jenson Button és Rubens Barrichello versenyezhetett. Ez volt az a bizonyos „földgömbös” festéssel felvértezett versenygép, amire mindenki emlékezhet. Az autó Shuhei Nakamoto és az argentin Mariano Alperin-Bruvera tervezése volt. A V8-as motorral felszerelt Honda azonban rendkívül gyengén teljesített.

Button csak Franciaországban, Olaszországban és Kínában szerzett pontot a géppel, míg Barrichello ezt egy alkalommal sem tudta megtenni. A csapat és a mérnökök mindent megtettek azért, hogy felgyorsítsák az RA107 fejlesztését, de az képtelen volt jelentős fejlődést mutatni.

A Formula Dream Project részeként a japán Takashi Kogure is lehetőséget kapott az autó tesztelésére 2008 januárjában a Circuit Ricardo Tormo versenypályán. Alább erről nézhettek meg egy galériát, benne a megbukott RA107-tel, mely a tesztre egy hófehér köpenyt kapott.

Képeken a Honda RA107

Takashi Kogure, Honda RA107
Takashi Kogure, Honda RA107
Takashi Kogure, Honda RA107
Takashi Kogure, Honda RA107
Takashi Kogure, Honda RA107
Takashi Kogure, Honda RA107
Takashi Kogure, Honda RA107
7

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo énekelve tréningezik a Forma-1 2019-es szezonjára: videó
Következő cikk SZAVAZÁS: Neked hiányozni fog Alonso a Forma-1-ből?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország