A Honda döntheti el a Verstappen-Hamilton világbajnoki csatát?

Mark Webber úgy érzi, hogy jelenleg csak Max Verstappen lehet az, aki igazán nyomás alá helyezheti Lewis Hamiltont, de ha a Honda motorja nem lesz kellően erős, a címvédő biztonságos távolságba kerülhet.

A Honda logo on a Red Bull engine cover

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Mercedes 2014 óta legyőzhetetlen a Forma-1-ben, bár a Ferrari 2017-ben és 2018-ban képes volt megszorongatni a németeket. A címvédő azonban továbbra is veretlen, amivel sorra írja az új rekordokat.

Még több hír:

Könnyen lehet, hogy az idei év lehet a legszorosabb ezzel a furcsa szezonnal a koronavírus idején. A téli tesztek azt mutatták, hogy a Mercedes és a Red Bull igen közel van egymáshoz, így alapesetben ezt a csatát várhatjuk kibontakozni.

A Mercedesnél Lewis Hamilton, a Red Bullnál Red Bull Racing lehet az alfa, akik megküzdenek egymással a címért. Mark Webber, a Red Bull korábbi versenyzője arra számít, hogy Hamilton életét leginkább Verstappen nehezítheti meg.

„Ez a harc igazán közte és Lewis között lesz. Senki mást nem látok, aki részt tudna venni ebben a partiban. A Ferrari idén nem lesz ott. Jelenleg csak Max képes kezelni Lewist.” - mondta Mark Webber a Ziggo Sport kérdésére.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotó készítője: Red Bull Content Pool

Webber nem kételkedik a fiatal holland képességeiben, és a korábbi csapatában, mely rendkívül erősnek tűnik, és már a Honda is fontos lépéseket tett meg előre. Ezzel pedig összeállhat a várva várt bajnoki csomag.

„Bízom Milton Keynes-ben,az aerodinamikájukban, és abban, ahogy csapatként működnek. Csak az a kérdés, hogy a Honda képes lesz-e ráesni a Mercedesre a szezonban.” - idézte a GP Blog a korábbi F1-es versenyzőt.

„A Mercedesnek valószínűleg még mindig van egy kis előnye a lóerőket, és ez egyszerűbbé teheti az életedet.” - fogalmazott Webber, aki már nagyon várja a szezon kezdetét, ami a Red Bull Ringen lesz két hét múlva.

Webber úgy véli, hogy Verstappen a pályán kívül is egy fontos személyt jelent a Forma-1-ben, miután hatalmas tömeg követi őt Hollandiában, és nélküle talán az ország sem térhetett volna vissza a kategóriába.

Emiatt is sajnálatos, hogy idén nem lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, de 2021-ben mindez lehetséges, és bízunk benne, hogy nézőkkel, mert óriási fesztiválra készülnek a hollandok az átalakított pályán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Remélem, ugyanaz lesz Norrisszal, mint Verstappennel volt!
Következő cikk Verstappen rengeteget szimulátorozott, és készen áll a nagy F1-es rajtra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország