A Honda csak akkor hajlandó újra az F1-ben versenyezni, ha az már nem jár kockázattal

A japán gyártó egyértelművé tette, hogy nem nemet mondtak volna az Ausztrál Nagydíj folytatására, valamint csak akkor hajlandóak újra a Forma-1-ben versenyezni, ha az nem jár kockázattal.

AlphaTauri Honda staff in the paddock amongst packing crates

AlphaTauri Honda staff in the paddock amongst packing crates

Sam Bloxham / Motorsport Images

Masahi Yamamoto, a Honda Racing vezetője Masahiro Owari újságírónak megerősítette, hogy a japán társaság valóban ellenezte az Ausztrál Nagydíj folytatását, független attól, hogy a Red Bull és az AlphaTauri folytatta volna.

Még több F1 hír:

Nagyon elhúzódott a végső döntés az Ausztrál Nagydíj folytatásáról, és a csapatok még az éjszaka folyamán is tárgyaltak egymással az első szabadedzés előtt. A korábbi hírek szerint eleinte a Mercedes azon csapatok között volt, akik igent mondtak a folytatásra, független attól, hogy a McLaren egyik alkalmazottjánál kimutatták a koronavírust.

A Ferrari például élből nemet mondott, majd Toto Wolff egy telefonhívást követően meggondolta magát. Az osztrák csapatfőnök Ross Brawnt hívta fel a döntésükről, és azt mondta, hogy ők sem folytatják a munkát Melbourne-ben.

Ez mondhatni megpecsételte a hétvége sorsát, és végül az egészségügyi kockázat miatt is lefújták az eseményt. A Red Bull, az AlphaTauri és a Racing Point azonban folytatta volna, míg a Williams és a Haas tartózkodott, mondván, hogy a többség mellé áll.

Azzal, hogy a Honda is nemet mondott, minden csapat helyzete lehetetlenné vált volna. Brawn azonban nem zárta ki azt az opciót, hogy a szabályokkal ellentétben akár kevesebb mint 12 autóval is versenyezzenek a folytatásban a kialakult helyzetre való tekintettel.

Toyoharu Tanabe, Technical Director, Honda

Toyoharu Tanabe, Technical Director, Honda

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A Honda valóban nem volt hajlandó arra, hogy folytassa, és ez később is így lesz, míg kockázat nélkülivé nem válik a szereplésük a Forma-1-ben. Mindaddig a Red Bull Racing és az AlphaTauri sem állhatna rajthoz, hiszen az osztrákok és az olaszok is a Honda motorjait használják.

„Miután megkaptuk a hírt, megtudtuk, hogy hamarosan megszülethet a döntés.” - mondta a Honda szakembere felidézvén a McLaren bejelentését. „Az egész világon láttuk, hogy hány sporteseményt töröltek, tehát a Honda álláspontja egyértelmű volt, azaz a pályán dolgozók és a rajongók egészségének és biztonságának védelme. Ehhez elengedhetetlen volt a versenytől való tartózkodás.”

Az éjszaka folyamán sok minden történt, de a Honda bejelentésére már nem volt szükség, mivel addigra eldőltek a lényegi kérdések, így teljesen irrelevánssá vált, hogy a Red Bull és az AlphaTauri folytatta volna.

„Minden éjszaka történt. Az álláspontunk egyértelmű volt, és készen álltunk arra, hogy bejelentést tegyünk, de valójában erre már nem volt szükség, mivel a döntés már megszületett a találkozón. Létfontosságú volt leállni.”

„A Honda csak akkor tér vissza a pályára, amikor a helyzet normalizálódik, és ez kockázat nélküli lesz, még akkor is, ha a Forma-1 úgy dönt, hogy folytatja.”


A Red Bull különleges és innovatív felfüggesztése a Forma-1-ben, mely még sokat hozhat számukra, különösen, ha Max Verstappen képes lesz harcban lenni a címért a Mercedes és a Ferrari ellen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Az Alonso-Hamilton páros volt a legerősebb az F1 történelmében!”
Következő cikk Az F1-es csapatok elhalasztanák az új szabálycsomag érkezését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország