A hollandok is második F1-es versenyt akarnak: Assen kész „komoly ajánlatot” tenni a Forma-1-nek

Assen a zandvoorti Forma-1-es verseny sikerén felbátorodva ismét megpróbálkozna azzal, hogy bekerüljenek az F1-es versenynaptárba, ismerte el a pálya igazgatója a Motorsport.com holland kiadásának.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Erik Junius

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Max Verstappen-őrület képes állami segítség nélkül is finanszírozni egy Forma-1-es versenyt Hollandiában, Zandvoort és Assen megküzdött az F1-es versenynaptárba kerülésért, végül pedig a döntött kanyarokkal újraépített pálya kapta meg a lehetőséget a szervezésre.

A kaotikus 2020-as szezonban azonban az F1 felkereste Assent, hogy nem rendeznének-e versenyt zárt kapuk mögött a nézőkhöz és a fesztiválhangulathoz ragaszkodó Zandvoort helyett, azonban a TT-pálya „nem akart kiszúrni” Zandvoorttal.

A sikeres Holland Nagydíjat követően azonban Assen kedve újra megjött a rendezéshez, erősítette meg Lee van Dam, a pálya igazgatója a Motorsport.com holland kiadásának.

„Olaszországnak is két versenye van, az Egyesült Államok két, hamarosan pedig 3 versenyt fog rendezni, miért ne pályázhatnánk akkor mi is egy második versenyre, amikor itt van nekünk Max Verstappen.”

Van Dam azonban hozzátette, hogy mivel a pálya még nem rendelkezik az F1-es verseny rendezéséhez szükséges FIA 1-es licenccel, 2023 jöhetne leghamarabb szóba.

Még több F1 hír:

„A 2022-es naptárunk már tele van, 23 versenyt fogunk rendezni, de 2023-ban komoly szándékkal pályáznánk, hiszen nincs veszítenivalónk. Komoly tárgyalásokat szeretnénk a FOM-mal, hogy kiderüljön, van-e esélyünk.”

„Egy partnert már találtunk, aki vállalná a felmerülő pénzügyi kockázatot, és még van egy kis időnk ahhoz, hogy további támogatókat találjunk.”

Van Dam szerint az esélyeiket javítaná, hogy a pálya infrastruktúráját nem kéne felújítani: „55,000 nézőt tudnánk leültetni a lelátókra, és még további 60-70,000 állóhelyet tudnánk biztosítani.”

Assen előtt így már csak két icike picike probléma marad, az egyik, hogy meg tudják-e győzni azt a Forma-1-et egy második holland verseny szükségességéről, amelyik éppen egy harmadik amerikai és egy afrikai futammal bővítené a naptárat, miközben Katar érkezik, Kína pedig visszatér 2023-tól, illetve az F1-gyel a futam hollandiai exkluzivitását garantáló Zandvoorttal is egyeztetniük kéne.

„Nem tudom, milyen esélyeink vannak, de a zandvoorti futam felkeltette a Forma-1 egészének figyelmét, amit a FOM emberei is éreztek. A folyamat közben pedig jó párbeszédben reménykedünk Zandvoorttal, elvégre nekik már ott van a szerződés a zsebükben” – zárta a gondolatait van Dam.

A Red Bull hátsó szárny problémáinak nyomában

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 beveti a „Brundle-záradékot" az amerikai incidens után
Következő cikk Mazepin szerint jobb taktikával végezhetett volna előrébb

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország