A hollandok is különleges trófeával készülnek – csak el ne törjék…
Magyarországon már megszokhattuk, hogy a dobogósok általában egyedi serlegekkel gazdagodnak, miközben sok más helyszínen csak egy sablonos szponzortrófea jár a győztesnek. Most a hollandok is igyekeztek kitenni magukért.
Kiderült ugyanis, miként fog kinézni a Holland Nagydíj első három helyezettjének járó díj, melyet a Studio Piet Boon készített, méghozzá az első futamuk, az 1939-ben megrendezett verseny trófeái előtt tisztelegve.
A hófehér díjak kerámiából készültek, mivel Hollandiában is nagy hagyománya van a porcelánkészítésnek és a kézművességnek, azokon pedig a királyi címer jelenik meg az első, második és harmadik helyezést jelző számok mellett.
Piet Boon egyébként nem először veszi ki a részét ilyesmiből, hiszen 2021-ben is ő tervezte az akkori serlegeket, melyeket újrahasznosított sörösüvegekből alkottak meg, és a zandvoorti tengerpart homokjával gravíroztak.
Hogy ki fogja megkapni a trófeákat, azt persze egyelőre nem tudjuk, de hogy kinek van rá a legnagyobb esélye, az eléggé egyértelmű. Max Verstappen hazai pályán szerezheti meg zsinórban kilencedik idei sikerét, amivel beállítaná Sebastian Vettel 2013-ban elért győzelmi sorozatát.
A nagydíj hivatalos közösségi oldala azonban már most óvatosságra intette az érintetteket, hiszen ők nem szeretnék, ha ez a különleges serleg is úgy eltörne, mint a magyarországi vagy a belgiumi. Ebből a szempontból talán nem árt majd Lando Norrist távol tartani tőlük.
Milyen időjárás várható a hétvégi eseményeken? Cikkünkből kiderül.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.