A Holland Nagydíj rendezői szeretnék elkerülni a közlekedési káoszt

Bár aktívan nem tiltja a jövő évi Holland Nagydíj rendezőbizottsága a motorral való megérkezést a holland kisvárosba, figyelmeztettek, hogy hatalmas tömeg várható, és hogy nem kis távolságra vannak a szállások és a helyszín.

DTM Zandvoort

DTM Zandvoort

ITR eV

Korábban egy lakossági fórumon tájékoztatták a Holland Nagydíj fejleményeiről Zandvoort lakosait. A verseny szervezői ezen mind részt vettek, és a fő téma a versenyhétvégére érkező tömegek, illetve az ezzel kapcsolatos parkolási problémák elkerülése voltak, melyek súlyosbodhatnak, amennyiben jó időben a közeli strandok is megtelnek. Ahogy Zandvoort térségének projektmenedzsere, Hellas Schelleman fogalmazott:

„Jó időben nem rossz dolog Ijmuidenben vagy Noordwijkben sütkérezni. Aktívan nem fogjuk tiltani az autózást, de amit tudunk, meg fogunk tenni, hogy az autósokat távol tartsuk innen.” Ezt a pálya igazgatója, Robert van Overdijk is megerősítette:

„Nem mindenki fog tudni a pálya mellett leparkolni. Limitált a parkolással egybekötött jegyek száma. Lesznek még fizetős parkolók az autópálya mellett, de olyan területeket is szeretnénk létrehozni, ahonnan a rajongók biciklivel folytathatják útjukat a ringhez. Ezzel szeretnénk megakadályozni, hogy az oda vezető utakon ne alakuljon ki torlódás az események előtt.”

Még több F1 hír:

Az igazgató azt elismerte, hogy várhatóak még átépítési munkálatok a pályán, de arról, hogy végül mikor lesz jövőre megtartva a Holland Nagydíj, nem tudott nyilatkozni:

„Nem tudok még egy konkrét időpontot mondani, már csak azért sem, mert épp most jelentették be, hogy a Spanyol Nagydíj is bent marad a naptárban. Így mindenképpen legalább 22 versenynek nézünk elébe. Szerintem gyorsan ki fogjuk tudni rakni a megoldást. Augusztusra semmiképpen nem szeretnénk tetetni a versenyt.”


A legendás márka az Olasz Nagydíj előtt egy nagyon látványos showt csinált, miközben Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen mellett más korábbi ferraris pilóták is felvonultak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1-es csapatok kevés teszttel is könnyedén felkészülnek?
Következő cikk Barrichello komolyan veszi az ausztráliai visszatérését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország