A Holland Nagydíj miatt még plusz peronokat is építenek a vonatközlekedésben

Újabb és újabb beruházások szükségesek az idén a Forma-1-be visszatérő Holland Nagydíj miatt. Az esemény a vonatközlekedést is jelentős mértékben érinti, ami miatt változtatásokra van szükség.

Construction work at the Zandvoort race track for the Dutch Grand Prix

Construction work at the Zandvoort race track for the Dutch Grand Prix

ISP/BSR Agency

Talán nem túlzás azt állítani, hogy idén a Holland Nagydíj lehet az egyik leglátványosabb hétvége a Forma-1-ben. Az ország több évtized után rendez újra futamot a Forma-1-ben, és ott van Max Verstappen is, aki nemrég hosszabbított a Red Bull-Hondával.

Még több F1 hír:

Verstappen egy ideje már az élmezőny tagja, és lehetséges, hogy idén a címért fog küzdeni. Ettől független óriási az érdeklődés a Holland Nagydíj iránt, és szinte azonnal elfogytak a jegyek a három napra. Zandvoort emellett még azt a rendezési jogot is megkapta a kategóriában, hogy ők legyenek a 2020-as naptár első európai helyszíne.

A háttérben folyamatosan dolgoznak a pályán, többek között a döntött kanyaron is, ahol a tervek szerint a versenyzők nyitott DRS-sel mehetnek majd át. Ha a pálya lehetővé tenné, sok százezer ember váltott volna jegyet a holland futamra, ami mindent elmond.

Közben kiderült, hogy a várható nagy vasúti közlekedés miatt extra peronokra van szükség. Ezt a ProRail biztosítja, megkönnyítvén a szurkolóknak a pályára való utazást. A nemrégiben bemutatott mobilitási tervben a Holland Nagydíj szervezői kijelentették, hogy az autók nem használhatóak a közeli tengerparti faluban.

Ennek tudatában a legjobb transzfert a buszok, a bérelhető kerékpárok és a vonatok fogják jelenteni. A múltban a vasúti összeköttetés a nagy események során nem mindig volt a legjobb megoldás. Haarlem és Zandvoort között a vonatforgalom nagyon korlátozott. Óránként csak két vonat érkezik. Ez a nyári hónapokban már kétszer akkora forgalmat jelent.

A nagydíj ideje alatt a cél az, hogy óránként 10-12 vonatot indítsanak. Ez azonban további problémákat vet fel a hatalmas tömeg miatt. A ProRail emiatt úgy döntött, hogy mindkét oldalon extra peronokat alakít ki, ami azt jelenti, hogy a vonatok körülbelül 5 percenként váltják majd egymást. Jelenleg ez nem lenne lehetséges a korlátozott peronszám miatt, így a beruházás elkerülhetetlen volt. Az ezzel kapcsolatos munka már kezdetét vette, ami várhatóan márciusban ér véget.


Ez már az a szakasz volt, amikor a tragédia után a motorosok és a quadosok újra csatlakoztak a mezőnyhöz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csak tavaszra készülhet el a Ferrari új szimulátora
Következő cikk Grosjean úgy érzi, a Haas képes lesz felemelkedni a mélyből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország