A túlcsorduló bizonyítási vágy lett Roland Ratzenberger végzete

Az 1994-es San Marinói Nagydíj mindmáig a Forma-1 egyik legsötétebb hétvégéje. Pénteken Rubens Barrichello szenvedett súlyos sérüléseket, szombaton viszont Roland Ratzenberger már ennyire sem volt szerencsés.

Roland Ratzenberger, Simtek S941

Fotót készítette: Sutton Images

Ha valaki élt már az 1994-es San Marinói Nagydíj hétvégéjén, pláne nézni is tudta azt (nálam csak az előbbi valósult meg, hiszen még nem voltam egészen két éves - csak később néztem vissza minden fellelhető felvételt), az talán érezhette, hogy valami nagyon rossz közeledik. Volt valami baljós a levegőben, ugyanis Imolában már a pénteki nap során Rubens Barrichello Jordanje egy versenyzői hiba és az ezt követő megcsúszás miatt a Variante Bassa nevű sikán rázókövén a levegőbe emelkedett. A brazil autóját a gumifal teteje fogta meg, majd a Jordan többször megpördülve a feje tetején pihent meg az imolai aszfaltcsík melletti füvön. Barrichello elvesztette az eszméletét, eltörte az orrát és a karja is gipszbe került, és nem tudott részt venni a hétvége további részében, mégis szerencsés végkimenetelű volt a balesete.

#22 SARD Toyota 93C: Roland Ratzenberger, Mauro Martini, Naoki Nagasaka
Roland Ratzenberger kérészéletű F1-es pályafutása megkezdése előtt Le Mans-ban jeleskedett, 1992-ben kategóriamásodik, egy évvel később kategóriagyőztes lett a Toyotával

Fotó készítője: Jean-Philippe Legrand

Egy nappal később, a szombati időmérő edzés során (amelyet pontosan ezen a napon, április harmincadikán rendeztek) kiderült, hogy Barrichello balesete még csak a kezdet volt egy sokkal sötétebb hétvége felé vezető úton, és a brazil még olcsón megúszta a maga bukását. A kvalifikáció során a Simtekjével a mezőny végi rajtpozíciókért harcoló osztrák újonc, az előző években Le Mans-ban több szép eredményt is hozó Roland Ratzenberger nagy igyekezetében egy hiba során leszaladt a pályáról, és megsértette első szárnyát. Mivel számára az volt a tét, hogy kvalifikálni tudja magát a versenyre, így a nagy tét miatt nem hajtott be a bokszba, hogy szárnyat cseréljen, hanem a sérülttel kísérelt meg körbeérni.

Nagyon rossz ötlet volt: a szárny már a következő körben letört a nagy sebesség és a még nagyobb leszorítóerő miatt, így pedig, miután Ratzenberger autója begyűrte maga alá, az teljesen irányíthatatlanná vált, és nyílegyenesen, mintegy 310 km/órás sebességgel csapódott a betonfalba. Bár az eset után az autó legbelső karosszéria-része, amely a versenyzőt hivatott megvédeni, gyakorlatilag teljesen érintetlen maradt, az látszott, hogy Ratzenbergernek súlyos sérülései vannak. Végül hiábavalónak bizonyult az azonnali orvosi beavatkozás és kórházba szállítás, az osztrák pilótát a bolognai kórházban halottnak nyilvánították, ugyanis a becsapódás óriási ereje miatt létrejött koponyaalapi törés az élettel teljesen összeegyeztethetetlen volt.

Roland Ratzenberger, Simtek
Roland Ratzenbergernek három versenyhétvége jutott a Forma-1-ben, a harmadikat már be sem tudta fejezni

Fotó készítője: Sutton Motorsport Images / sutton-images.com

Ratzenberger végzetes balesete egyébként az első versenyhétvégén történt haláleset volt az 1982-es Kanadai Nagydíj óta, amikor a hozzá hasonlóan szintén újonc Riccardo Paletti vesztette életét, miután belerohant Didier Pironi autójába, illetve Elio de Angelis 1986-os tesztbalesete óta ő volt az első, aki forma-1-es autóban vesztette életét.

Amit ekkor még senki nem sejtett, hogy várt még a mezőnyre egy újabb tragikus fordulat: másnap, már a versenyen Ayrton Senna  ugyancsak életét vesztette, az egészben a legszívszorítóbb pedig az volt, hogy a háromszoros világbajnok brazil Williamsében egy összetekert osztrák zászlót találtak, amelyet valószínűleg a dobogón lengetett volna újonc osztrák riválisa tiszteletére.

Mivel egy hétvégén vesztették életüket mindketten, és mindkettejük temetését is gyakorlatilag egyszerre rendezték, minimális időbeli különbséggel egymáshoz képest, szinte mindenki Ayrton Senna temetésére ment el, Ratzenberger búcsúztatásán jóval kisebb volt a tömeg és kevesebb nagyobb név is volt ott. Az egyik ritka kivétel az akkori FIA-elnök Max Mosley volt, aki később így nyilatkozott döntéséről: "Rolandot akkor teljesen elfelejtették, szóval úgy döntöttem, hogy én az ő temetésén teszem tiszteletemet. Úgy gondoltam, fontos, hogy valaki a Forma-1 részéről ott legyen az ő temetésén is, ne mindenki Sennáéra menjen." Mosley-n kívül a riválisok közül Johnny Herbert, Heinz-Harald Frentzen, valamint Ratzenberger két honfitársa, Karl Wendlinger és Gerhard Berger voltak ott a salzburgi Maxglanban rendezett szertartáson.

Ayrton Senna, Williams FW16, Roland Ratzenberger, Simtek S941
A hétvége ezen pontján Ayrton Senna (elöl) és ő is éltek még

Fotó készítője: LAT Images

A szép búcsút végül Franciaországban kapta meg: mivel jelenése lett volna a le mans-i 24 órás versenyen, így csapattársai, Mauro Martini, Jeff Krosnoff és a helyére kerülő Eddie Irvine iránta mutatott tiszteletből az ő nevét is felmatricázták az autóra, amely végül másodikként ért célba 1994-ben. Talán Ratzeberger is hozzátett néhány kört ehhez a teljesítményhez...

És ha már Krosnoff szóba kerül: az amerikai versenyző hazája bajnokságában, a CART-ban a majdnem-csapattárs Ratzenbergerhez hasonlóan még ugyanebben az évben szintén életét vesztette, a legszörnyűbb balesetben, amit én valaha autóversenyen láttam. Valószínűleg mindkettejük derékba tört karrierjében maradt még jó néhány komoly eredmény, egyikük sem ment rosszul haláluk előtt, főleg az endurance-versenyzésben villogtak.

A mai napon a McLaren Twitter-fiókján szintén megemlékezett Ratzenberger halálának évfordulójáról. Ők már csak tudják, milyen elveszteni egy versenyzőjüket...

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull a Spanyol Nagydíjra szabályokat fektethet le: elég?!
Következő cikk ÉLŐ F1-ES MŰSOR: Megőrült a Forma-1… Micsoda futam Bakuban?! (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország