A hátsó szárnyhoz illesztené a Halót a McLaren?!

Három csapat három versenyzője próbálta ki a Halót a Belga Nagydíj első szabadedzésén, a Mercedes, a Sauber és a McLaren megoldásai közül utóbbié a legérdekesebb.

Stoffel Vandoorne, McLaren, with halo device

Stoffel Vandoorne, McLaren, with halo device

Steven Tee / Motorsport Images

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

Három autóra szereltek Halót a Belga Nagydíj első szabadedzésén - Lewis Hamilton Mercedesére, Marcus Ericsson Sauberjére és Stoffel Vandoorne McLarenjére. A teszt alapvető fontosságú, ugyanis ez az első komolyabb visszajelzés, amelyet a versenyzők adnak az új fejvédő elem pozitív és adott esetben negatív tulajdonságaival kapcsolatban. Az FIA célja az, hogy miután 2018-ban kötelezővé tette a Forma-1-ben, szép lassan a többi, általa felügyelt bajnokságban is bevezesse.

Hamiltonék a Halo mellé különböző szenzorokat is kaptak autójukra, amellyel azt mérték, milyen negatív aerodinamikai hatása van a "diadémnak." A McLaren autóján, az MCL32-esen némileg meglepő módon egy igencsak érdekes helyre kerültek az előbb említett érzékelők - a motorborítás bal oldalára. Ez most még valószínűleg csak egy "mi lenne, ha"-gondolat volt, később viszont könnyen elképzelhető, hogy a csapat javasolni fogja az FIÁ-nak, hogy a hátsó szárnyhoz lehessen rögzíteni a Halót, a jobb aerodinamikai tulajdonságok elérése miatt.

A 2018-as szabály(tervezet) úgy szól, hogy a sablonkialakításhoz képest 10 milliméter eltérés lehet a Halók megjelenésében, ennyi szabadságot kapnak a csapatok, hogy aerodinamikailag hozzáalakítsák a Halót autójukhoz. A McLaren terve egy drasztikusabb változtatás lenne, és könnyen elképzelhető, hogy valami hasonlóval a kecske is jóllakna, és a káposzta is megmaradna, vagyis mind a csapatok, mind az FIA elégedett lehetne. Kérdés, hogy a McLaren keresztül tudja-e ezt vinni a bürokrácia útvesztőin...

Aero sensor on the McLaren MCL32
A McLaren szenzorai a motorborítás oldalán

Fotó: Sutton Motorsport Images

Előző cikk A Ferrari Räikkönen "marasztalásával" Vettel távozására készül?
Következő cikk Leclerc: Räikkönen megérdemli a 2018-as szerződést

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország