„A harmadik rajt elképesztő volt, úgy vezetett, ahogy ismerjük őt”

A korábbi Forma–1-es versenyzőnek és jelenlegi TV-s szakértőnek, Christian Kliennek is megvan a véleménye Max Verstappen és Lewis Hamilton hihetetlen bajnoki küzdelméről, valamint a szaúd-arábiai eseményekről.

„A harmadik rajt elképesztő volt, úgy vezetett, ahogy ismerjük őt”

A dzsiddai futamban szinte minden benne volt, amiért szeretni és utálni is lehet az F1-et, a végén azonban Hamilton került ki belőle győztesen, így ennek köszönhetően évtizedek óta nem látott bajnoki finálé vár ránk.

A korábban a Red Bullnál is versenyző Klien így látta az eseményeket. „A futam annyira intenzív volt, hogy a végére el is lehetett fáradni. Az első rajt jó volt a Mercedes számára, Valtteri Bottas meg tudta tartani a helyezését. A legtöbben persze nem számítottak a piros zászlóra.”

„A gumifal nem volt sérült. Nem volt valószínű, hogy ebből piros lesz. A Red Bullnak pedig valami mással kellett próbálkoznia, máskülönben semmi sem változott volna” – utalt Mick Schumacher balesetére, valamint az azt követő biztonsági autós kerékcserékre az osztrák.

Még több F1 hír:

A második rajttal kapcsolatban így fogalmaz Klien: „Ideálisabb lett volna, ha Verstappen az élen tud maradni, de végül a pálya mellett előzte meg Hamiltont. Utána viszont máris jött a piros zászló, majd ez az alkudozás Michael Masival. Az egy kicsit komplikált volt.”

„A Red Bullnál nem vették figyelembe Esteban Ocont. Az viszont jó, hogy meg tudták oldani a rajtpozíciók kérdését. Helyes volt, hogy Max Lewis mögül indult. A harmadik rajt pedig elképesztő volt. Az eleje nem volt optimális, de az 1-es kanyarnál úgy vezetett, ahogy ismerjük őt” – méltatta Verstappen bátor belső íves manőverét.

A vége azonban így is vereség lett a holland számára, és ez egy újabb olyan hétvége volt, amelyből összességében ő jött ki rosszabban a pontokat, valamint a morális oldalt is nézve, de az idényzárón még javíthat azzal, ha legyőzi Hamiltont és elhódítja első bajnoki címét.

A McLaren szerint sincsen rendben a piros zászlós szabály

megosztás
hozzászólás
Sainz keményen követelte, hogy adja át neki Leclerc a pozícióját
Előző cikk

Sainz keményen követelte, hogy adja át neki Leclerc a pozícióját

Következő cikk

Coulthard: Lewis és Max ütközése olyan volt, mint amikor én ütköztem Schumacherrel

Coulthard: Lewis és Max ütközése olyan volt, mint amikor én ütköztem Schumacherrel
Hozzászólások betöltése