A Hamilton-Verstappen vizsgálatok mögött álló kulcskérdések - elemzés - 2. rész

A Forma-1-ben Lewis Hamilton és Max Verstappen világbajnoki csatája elképesztő fordulatot vett a Brazil Nagydíjon – mindkét pilóta ellen vizsgálatot indítottak a stewardok.

The cars of pole man Lewis Hamilton, Mercedes W12, Valtteri Bottas, Mercedes W12, and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, in Parc Ferme after Qualifying

Mark Sutton / Motorsport Images

Mi a magyarázat?

A Mercedes egyelőre nem beszélt arról nyilvánosan, hogy mi történt a hátsó szárnyával, viszont úgy tűnik, hogy bonyolult körülmények állnak a háttérben. Brazil idő szerint este 10-kor Interlagosban a stewardok több órás tanácskozás után úgy döntöttek, hogy másnap reggelre halasztják a meghallgatást – ez pedig arra utal, hogy az ügy korántsem egyszerű.

A technikai szabályok szokványos megsértése, mint például az autó túl alacsony tömege vagy egy túl nagy szárnyelem, normál esetben automatikus kizárással járna. Ehelyett a stewardok azt kérték, hogy foglalják le Hamilton hátsó szárnyát, hogy azon további vizsgálatokat végezhessenek reggel.

A szárny pedig ugyanaz a konstrukció, amit a csapat az egész idény folyamán használt, így semmi sem utal arra, hogy a német istálló szándékosan valami új dologgal próbálkozott volna, hogy kihasználják a DRS-sel kapcsolatos szabályokat.

Az egyik lehetőség, hogy az időmérő folyamán valami eltört a szárnyon, ami miatt nagyobb lett a rés. A rivális Red Bull csapata, amely az elmúlt versenyeken hátsó szárnyproblémákkal küzdött, úgy tűnt, hogy a brazil időmérőn is küszködtek a dologgal, Verstappen szárnya pedig lobogott az 1-es kanyar bejáratánál a Q3 végén.

Még több F1 hír:

Ezt valószínűleg Verstappen is megérezte, és ez váltotta ki a parc fermében történt incidenst, amely miatt ő is szabályt sérthetett.

Mit tett Verstappen?

Miközben péntek este felröppentek hírek arról, hogy Hamiltont vizsgálják, egy rajongói videó újabb intrikákat váltott ki a Forma-1 rajongóinak körében.

 

A rendkívül nagy nyilvánosságot kapó videón látható, hogy Verstappen vizsgálja a hátsó szárnyát, miközben az első három helyezett pilóta kocsija bent áll a parc fermében. A videót nézve úgy tűnik, Verstappen ellenőrzi, hogy mekkora a rés a DRS-elemek között, hogy megérezze, van-e valami gond vagy rugalmas-e a terület.

Meglepő módon ezt követően Verstappen átsétált Hamilton kocsijához, majd a 44-es rajtszámú Mercedesen is hasonló vizsgálatot végzett. Ezzel megszegte a rendkívül szigorú szabályokat, amelyek tiltják, hogy a parc fermében bárki megérintse az autókat.

Az erre vonatkozó szabályt a Nemzetközi Sportkódex rögzíti, amely az FIA szabálykönyve, és ez áll a 2.5.1-es cikkelyben:

„A parc fermébe csak a kijelölt hivatalos személyek léphetnek be. Semmilyen művelet, ellenőrzés, finomhangolás vagy javítás nem engedélyezett, kivéve, ha ugyanezen hivatalos személyek vagy a vonatkozó szabályok erre engedélyt adnak.”

 

Az tehát nem kétséges, hogy Verstappen megszegte ezeket a szabályokat, azonban egyáltalán nem szokatlan dolog, hogy a versenyzők ellenőrzik a riválisaik kocsiját – Sebastian Vettelről többször is készült felvétel, amint éppen más kocsikat vizsgál.

Ezek a felvételek a YouTube-ra is felkerültek, többek között olyan videókat is találni, amelyeken Vettel a parc fermében a lábával előre gurítja az autókat, hogy ellenőrizze a gumikat, valamint megnézte a szárnyak közötti réseket.

Bár úgy tűnik, hogy Verstappen a Mercedes hátsó szárnyának ellenőrzése közben nem fejtett ki nagy erőt, így az valószínűtlen, hogy ezzel megváltoztatta volna a szárny részei közötti réseket, de maga a szituáció hogy a kocsi olyan részéhez ért hozzá, amelyet az FIA most külön ellenőriz, rendkívül kényessé teszi a helyzetet.

Verstappennek brazil idő szerint 9:30-kor lesz jelenése a stewardoknál, ami magyar idő szerint 13:30-at jelent, és meghallgatják a magyarázatát a kérdéses eset kapcsán.

Milyen büntetések születhetnek?

Nem kizárt, hogy mindkét pilótát ki fogják zárni a kvalifikációról a történtek miatt, ha a stewardok keményen lépnek fel. Hamilton esetében talán valószínűbb a kizárás, hiszen ha úgy ítélik meg, hogy az autója megsértette a technikai szabályokat, akkor az automatikus kizárást jelent.

További híreink:

Verstappen esete már sokkal szubjektívebb – nála a négy stewardnak kell eldöntenie, hogy mennyire tartják súlyosnak az elkövetett szabálysértést. Mert bár a viselkedése ártalmatlan volt, a tény, hogy pontosan a Mercedes azon részéhez ért hozzá, amelyet vizsgálnak, azt jelenti, hogy a helyzet egyáltalán nem egyértelmű.

A Mercedes akár azzal is érvelhet, hogy egy külső fél egyszerű érintése is elég lehetett ahhoz, hogy valami elmozduljon, és hogy kiváltsa a DRS-szabályok megsértését – még akkor is, ha ez az elmélet elég erőltetettnek tűnik.

Mivel a világbajnoki címért folyó harcban a feszültség egyre csak fokozódik, a pontverseny egy kritikus pontjára érkezett, valamint Hamiltonnak arra kell törekednie, hogy ne veszítsen még több pontot Verstappennel szemben, a stewardok következő néhány órában meghozott döntése még döntőbb is lehet annál, mint ami a pályán fog történni a hétvége későbbi részében.

Íme a 2021-es Brazil Nagydíj sprintjének rajtrácsa...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko szerint a kínai pilóta készen áll a Forma-1-re
Következő cikk Sainz: Nem hagyhatjuk, hogy az AlphaTauri előttünk végezzen, mert mi vagyunk a Ferrari

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország