A Hamilton-Rosberg sztorit egy filmben sem hinnénk el?!

A Mercedes korábbi sportigazgatója, Norbert Haug tudja, hogyan kell az ambiciózus versenyzőket kordában tartani - tisztelni kell őket, és nem szabad rövid pórázon tartani.

Press conference: Lewis Hamilton, Mercedes AMG, and Nico Rosberg, Mercedes AMG

Fotót készítette: Sutton Images

A Mercedes korábbi sportigazgatója, Norbert Haug alig hiszi el, hogy a Lewis Hamilton-Nico Rosberg páros együtt nőtt fel, majd a végén a motorsport legjobbjaiként egymás ellen is harcoltak. "Egy hollywood-i filmben nem hinnénk el, hogy később mindketten a királykategória bajnoki címéért harcoltak." - mondta Haug a Servus TV előtt.

Hamilton és Rosberg folyamatos rivalizálása éppen annyira a vászonra illik, mint Toto Wolff hősies küzdelme, hogy a duót kézben tudja tartani. Haug az aktív éveiben mindkét versenyzővel dolgozott együtt, vagyis tudja, hogy kell két topversenyzőt kezelni: "Tanácsadói szintre kell kerülnöd." - hangsúlyozza, hogy a túlzott parancsolgatással nem lehet célt érni.

"Ha nem tudsz a beszélgetőpartnered fejével gondolkodni, akkor nehéz megérteni, mit akar a másik. Az egyik fülén be, a másikon ki. Az a csapatfőnök, aki azt hiszi, hogy irányíthatja a versenyzőjét, sosem rendelkezik majd egy világbajnokkal a csapatában." - tehát a siker receptje, hogy a versenyzőket tisztelni kell, és biztosítani kell őket róla, hogy a főnök megérti a sikeréhségüket.

Mindazonáltal a tökéletes csapatfőnök határokat is szab: "Ki kell mondani, mik a határok, hogyan viselkedjenek egymással és milyen csapatjátékosok legyenek. Intelligens versenyzők esetében ez nem egy nehéz feladat. Trükkösebb megépíteni a megfelelő autót, és bevetni a hibátlan stratégiát. A fiatal versenyzők ma már 16-17 évesen is eléggé érettek - legalábbis a munkájuk szempontjából." 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Alonso egészen hihetetlen reakciója Brazíliából a Ferrarival
Következő cikk Verstappen egy óriási hajrával Räikkönent és Bottast is lenyomhatja: két futam maradt hátra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország