Motorsport.com hírek

A Halo tesztelése a Forma-1 virtuális valóságában

Egy újabb remek videós anyag, mely segíthet elképzelni azt, hogy mi várhat a versenyzőkre a Forma-1 2018-as szezonjában.

Fernando Alonso, McLaren MCL32 and halo

Fernando Alonso, McLaren MCL32 and halo

Sutton Images

A királykategória az idei szezonra egy drasztikus átalakuláson megy keresztül a Halóval, ami nem biztos, hogy jó irányt jelent a sport számára. Egyrészt az új biztonságtechnikai rendszer rettentően mutat az autókon, másrészt megannyi problémát okozhat a versenyzők számára.

Az FIA elnöke, Jean Todt azonban hajthatatlan volt, és mindent megtett azért, hogy a rendszer felkerüljön az autókra az F1-ben. Mindemellett a Halo hatással lesz az aerodinamikára, és így a fogyasztásra is, mely ugyancsak feladta a leckét a mérnököknek.

Nem mindenki hisz abban, hogy a Halo egy életképes megoldás, mely lehetséges, hogy csak egy szezont, vagy még annyit sem fog megélni. A választ erre csak a következő hónapokban fogjuk megkapni, de „érdekes” lesz látni azt, hogy az elem miképpen „szuperál” majd versenykörülmények között.

Még mielőtt ezt megtudnánk, íme egy remek videó, mely a virtuális valóság segítségével mutatja be a versenyzést a Halóval. A videós először megy pár tesztkört, majd nekivág a futamnak a Renault-val.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vége lehet az olajégetés korszakának a Forma-1-ben
Következő cikk A McLaren nem cenzúrázta a róluk készült dokumentumfilmet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország