A Haast semmiben nem zavarja a ferraris Alfa Romeo Racing

Az amerikai alakulat elmondása szerint semmiben nem befolyásolja őket az, amit a Ferrari csinál az Alfa Romeóval a Forma-1-ben.

Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-18, leads Charles Leclerc, Sauber C37, and Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Haas a Ferrari erős technikai közreműködésével mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Ennek köszönhetően az újonc azonnal a középmezőnyben találta magát, és tavaly javarészt Romain Grosjeannak volt betudható az, hogy „csak” az ötödik helyen fejezték be a bajnokságot. Emellett a csapat óriásit hibázott az évadnyitón Ausztráliában, amivel ugyancsak sok pontot buktak, és Kevin Magnussen sem volt mindig stabil.

Még több F1 hír:

A csapat ezzel jelentős lépéseket tett meg előre, miközben a Ferrari egyértelműen a Sauberre kezdett el nagyobb hangsúlyt fektetni. Korábban a Haast tartották az olaszok fiókcsapatának, de az amerikaiak rendre egyértelművé tették, hogy a folytatásban is függetlenek kívánnak maradni.

A Sauberből 2019-re Alfa Romeo Racing lett, és az istálló hamarosan a Haas számára is komoly problémákat okozhat a pályán a Kimi Räikkönen-Antonio Giovinazzi duóval. A rivális istálló főnöke, Günther Steiner azonban nem akar különösebben foglalkozni ezzel a kérdéssel.

„Amit a Sauber és az Alfa Romeo csinál, az olyasvalami, ami nem tartozik rám. Ez nem része az üzletnek. Mindaddig, míg megkapjuk azt, amire ígéretet tettek, addig elégedettek vagyunk. Ami ezen kívül történik, az nem számít.”

A Haas modelljét súlyosan bírálták a Ferrarival való együttműködésük kapcsán, de az FIA mindent szabályosnak talált. A támadások legnagyobb része amiatt jött, mert a Haas állítólag sok elemet nem saját magának fejleszt, hanem azokat közvetlenül a Ferraritól kapja. Ezzel pedig a teljesítményük jelentősen javul.

Az Alfa Romeo belépésével talán a Haas teljesítménye is csökkenni fog.

„Egy nagyon szilárd kapcsolattal rendelkezünk velük. Technikailag, emberileg és pénzügyi szempontból is. Ők tisztelnek bennünket, mi pedig őket. Semmi negatívat nem látunk az Alfa Romeo és a Ferrari kapcsán. Nincs befolyással ránk, és nem akarok semmi hasonlót említeni az Alfa Romeót illetően. Elégedettek vagyunk azzal, amit a Ferraritól kapunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1 nagy klasszikus fekete-arany festései
Következő cikk A Red Bull szerint a költségvetési sapka bevezetése a gyári csapatoknak kedvezne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország