A Haas végre megoldaná a "gyerekbetegségeket"

megosztás
hozzászólás
A Haas végre megoldaná a
Szerző:
Fordította: Zajos Klára
2019. febr. 21. 9:00

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint csapatának meg kell oldania a "gyerekbetegségeiket", miután a harmadik barcelonai tesztnapon három kisebb elektronikai problémával is szembesültek.

Miután a barcelonai téli tesztek első délelőttjén Romain Grosjean egy elektronikai hiba miatt kényszerült a kiállásra, szerda délelőtt ugyanezen probléma ismétlődött meg Pietro Fittipaldi alatt, majd délután még kétszer hátráltatta Grosjeant is. 

Az amerikaiak így is 117 kört tettek meg, de Steiner elmondása szerint a problémát mihamarabb meg kell oldaniuk. 

"Ez inkább idegesítő, semmint frusztráló lenne, hiszen az autóban nagyszerű a potenciál, a versenyzők szeretik, egyszerűen csak meg kell oldanunk ezeket a 'gyerekbetegségeket'. Meg kell találnunk a probléma okát. Még van időnk erre, vagyis nem vagyok kétségbeesve. Ha őszinte vagyok, nem szeretem, hogy ez a helyzet, és meglennék nélküle, de akkor sincs miért kétségbeesni, meg tudjuk oldani." - mondta a Haas csapatfőnöke. 

Az elektronikai gond hétfőn az üzemanyagnyomással babrált ki, majd szerdán a probléma azért jött elő, mert "a motort nem tudtuk többé biztonságosan üzemeltetni, vagyis meg kellett állítanunk".

További híreink:

Grosjean nagyon megértő csapatával, hiszen szerinte mindez "a tesztelés része", és a csapat egyébként nagyszerű előrelépést ért el az új autóval. 

"Néhány elektronikai problémát meg kell oldanunk, de ez nem lehet túl bonyolult." - mondta a francia - "Ha igazságosak akarunk lenni, akkor nem volt ez egy rossz nap."

"Igaz, hogy többször is 4x4 keréken gurultunk vissza a bokszba, és az autót meg kellett állítani a pályán. Azonban ez a teszt része, csak a határainkat teszteljük, és hogy mit tudunk jobban is csinálni."

"Nem akarunk ilyen problémákat, de jobb itt, mint Melbourne-ben. Tulajdonképpen örülünk neki, hogy itt jön elő, és kipipálhatjuk."

"A legfontosabb, hogy az autó nagyon jó, és hétfő óta jó előrelépést értünk el. Már hétfőn is boldog voltam, de most még boldogabb vagyok. Szerintem egyre jobbak és jobbak vagyunk, az autó tényleg fejlődik, és jó irányba haladunk. Nagyon várom már a holnapi munkát."

Grosjean ül autóba csütörtökön is, mielőtt átadná a volánt Magnussennek. Utóbbi kedd délután vezetett volna, de a fejtámlájával akartak problémák. Steiner megerősítette, hogy ezt a gondot megoldották, és délután a dán újra autóba ülhet. 

"Készen lesz, rendben leszünk. Csak módosítanunk kellett a fejtámlán és az ülésén. Semmi komoly, csak egy kis finomhangolás. Kedden nem tudtuk volna biztonságosan megoldani."

Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19

Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19

Photo by: Jerry Andre / Sutton Images

Következő cikk
Hamilton több kiló izmot szedett fel az új szezonra, de nem árulja el a titkát…

Előző cikk

Hamilton több kiló izmot szedett fel az új szezonra, de nem árulja el a titkát…

Következő cikk

Williams: nincs krízis, a szennyest pedig nem teregetjük ki

Williams: nincs krízis, a szennyest pedig nem teregetjük ki
Be first to get
breaking news