Forma-1 Japán Nagydíj

A Haas "túlélésre" játszik, Steiner pedig a bokszkiállásokat dicsérte

Kevin Magnussen szerint a túlélésre kell játszaniuk addig, amíg meg nem kapják a fejlesztéseket, míg Günther Steiner a csapat bokszkiállásait dicsérte az legutóbbi futamról.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 Team

Szingapúrban pontot ünnepelhetett a Haas és Kevin Magnussen, ám az újabb TOP10-es eredmény reménye meglehetősen hamar darabokra tört Japánban, hiszen az amerikai istálló ezúttal szombaton sem tudta megváltani a világot, meglehetősen hamar elvéreztek a csapat pilótái.

Vasárnap Magnussen versenyét Perez bevetődő előzési kísérlete kompromittálta, a dán megpördült, amivel értékes időt veszített, továbbá a gumijainak élettartamát is lerövidítette. A Haas-pilóta most már csak túlélésre játszik, amíg meg nem kapja a fejlesztéseket.

„Addig túlélő üzemmódban vagyunk” – jelentette ki Magnussen a Motorsport.com-nak, amikor a közelgő bevetésre szánt fejlesztésekről kérdezték. „Ezzel az autóval szereztünk egy pontot Szingapúrban, szóval az a pálya jobban feküdt az autónknak.”

„Mindig van okunk arra, hogy megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, és Katarban is meg fogjuk tenni. Még sosem jártam ott, de nagyon gyors pálya, bizonyos értelemben kicsit olyan, mint ez a pálya (Japánban), hosszú, áramló gyors kanyarok, szóval nem igazán a mi pályánk.”

Mint ismert, Magnussennek elsősorban Perezzel gyűlt meg a baja, a verseny egy pontját ugyanis a mexikói meglehetősen optimistán bevetődött a dán mellé, aminek ütközés lett a vége. A felelősség a Red Bull-pilóta vállát nyomja, aki az utóbbi időben több hasonló „eredménytelen” kísérletet bemutatott már.

Günther Steiner a pont nélküli hétvége ellenére is talált pozitívumokat a teljesítményükben, így például kiemelte azt is, hogy a kiállások során a szerelők remekül dolgoztak a kerékcseréken.

„Tudjuk, hol állunk, és azt hiszem, a lehető legjobbat hoztuk ki abból, amink van” – kezdte Steiner szintén a Motorsport.com-nak. „A bokszkiállások nagyon jók voltak, a legjobbak az idei évben, és ebből öt alkalom is volt.”

„Nyilván Nicóval megpróbálkoztunk egy háromkiállásos stratégiát, mert nem volt két szett kemény gumija, és két kiállással nem tudta volna megcsinálni. Csak azt tettük, amit tudtunk ezzel az autóval.”

„És azt hiszem, a végén nagyon közel kerültünk az AlphaTaurikhoz, és Kevin a Perez által okozott megpördülés nélkül talán harcolhatott volna velük. És remélhetőleg Austinban működik az új csomag. Ha pedig nem működik, legalább tanulunk valamit a jövő évre.”

A Haasnak mindössze öt futam áll majd rendelkezésére a frissített autóval, és Steiner elismerte, hogy nem sok ideje lesz a csomag optimalizálására, ám így is megalapozhatják a 2024-es szezonra történő felkészülést.

Eközben Horner azt mondta Liam Lawsonról, hogy mindent megtett, amit csak megtehetett, hogy ülést szerezzen magának, de így is nagyon hasznosan fog telni az ideje 2024-ben…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Ez egy elég rossz húzás volt” – Egykori F1-es Perez előzéséről
Következő cikk A Forma-1-es világbajnok szerint Perez egyre rosszabb lesz

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország