Grosjean nem versenyez hétvégén, megvan a helyettese is!

A Haas csapata hétfő délelőtt, miután bejelentették, hogy Romain Grosjean kedden kijöhet a kórházból, megerősítették, hogy a hétvégi Szakhíri Nagydíjon nem fog még elindulni tegnapi balesete után, helyettese a brazil Pietro Fittipaldi lesz.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 speaks to the media

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Haas F1 Team hétfő délelőtt bejelentette, hogy Romain Grosjean kedden délelőtt elhagyhatja a kórházat, ami után egyből felvetődtek a kérdések, hogy esetleg a hétvégi Szakhíri Nagydíjon, amelyet a bahreini pályán, de másik vonalvezetésen rendeznek majd meg, rajthoz állhat-e majd.

A csapat nem sokkal később azonban rövidre zárta a döntést, Günther Steiner csapatfőnök maga mondta el, hogy a francia nem áll rajthoz hétvégén, helyettese a brazil Pietro Fittipaldi, hivatalos tartalékpilótájuk lesz.

Még több F1 hír:

„A hétvégén Pietro ül majd a VF-20-ba. Jól ismeri a csapatot, mivel az elmúlt két szezont velünk töltötte, mint a csapat teszt- és tartalékpilótája” – közölte Günther Steiner csapatfőnök.

„Részünkről ez a logikus döntés, számára pedig egy remek lehetőség. Mindvégig türelmes volt, végig erre a lehetőségre várt, mely most elérkezett.”

„Mivel Grosjeannak a legjobb az lenne, ha kihagyna egy versenyt, azt szerettük volna, hogy Pietro vezesse az autót. Biztos vagyok benne, hogy remek munkát fog végezni. Nagyon nehéz az utolsó pillanatban beugrani, de ahogy mondtam, a Haas számára ez a legjobb döntést” – hangsúlyozta Steiner.

Pietro Fittipaldi a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája. 2017-ben megnyerte a Formula World Seriest, majd az IndyCar és a Super Formula felé vette az irányt, miközben a Haas tartalékversenyzőjeként is ellátta feladatait.

 

A brazil elismeri, nem ezek a legideálisabb körülmények a bemutatkozáshoz, de hálás a csapatnak azért, amiért bízik képességeiben.

„Az idei évben sok időt töltöttem a csapattal mind a pályán, mind a szimulátorban. Jól ismerem a csapat munkamenetét a nagydíjhétvégék során” – mondta Fittipaldi.

„Izgalmas lesz rajthoz állni életem első F1-es versenyét. Mindent beleadok majd, és már várom, hogy pályára guruljak a pénteki első szabadedzésen.”

Steiner még vasárnap esti nyilatkozatában beszélt arról, a csapatnak van tartalék terve arra az esetre, ha helyettesíteniük kell Grosjeant.

„Hétfőn személyesen is meg szeretném látogatni és látni, hogy van” – nyilatkozta Steiner. „A verseny után nem tudtam elmenni, mert rengeteg elintézni valónk volt. Csak telefonon tudtunk beszélni.”

„Jól érezte magát, jó a hozzáállása. Mikor beszéltünk, nagyon jó hangulatban volt, még viccelődtünk is egy kicsit.”

„Én is és ő is feltett néhány kérdést, de összességében nagyon pozitív volt. Mikor hívtam, épp a fiával beszélt, tehát már a családdal is kommunikált. Jó, hogy így alakult.”

„Hétfő délelőtt meglátogatom, és meglátjuk, mit mondanak az orvosok.”

„Mindig van B-tervünk, de annak örülnék igazán, ha a hétvégén visszatérhetne a pályára. Ezt azonban még nem tudjuk megmondani.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Grosjean kedden elhagyhatja a kórházat!
Következő cikk HIVATALOS: Nem kap F1-es ülést az F2-es cím egyik esélyese

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország