BRÉKING

A Haas szerint sok a nyafogó az F1-ben

Gene Haas tisztába tette a dolgokat: a riválisok számára savanyú a szőlő, és el kell fogadni, hogy ilyen jól teljesít az újonc istálló. A Haas F1 Team megérkezett, pontokat szerez, és nem mennek sehova.

Akadnak riválisok, akiknek nem tetszik a Haas taktikája: tisztességes büdzséből összevásárolnak komponenseket, a kasztnit a Dallarával fejlesztik, majd rögtön erős pontszerző helyek. A kis- és középcsapatok váratlan riválist kaptak, akik értékes pontokat – és ezzel pénzt – vesznek el tőlük. A csapattulajdonos nem kíván nagy figyelmet fordítani minderre.

„Ebben az értelemben sok a nyafogó az F1-ben, akik a sikereinkről beszélnek. De ácsi! Mi csak azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk veletek”- mondta Haas Kínában. „Ha egy versenyző ki tudja találni, hogyan vegyen be egy kanyart, összerakjon pár kört és legyőzzön valakit, akkor mindnyájan azt gondoljuk, hogy egy géniusz. Olyanok vagyunk, mint egy versenyző: rájöttünk, miben rejlenek a kihívások, így raktuk össze a dolgokat, kimentünk a pályára, és azt mondtuk:’Hé, képesek vagyunk rá’. Nem tudom, mire fel panaszkodnak. Az ő felségterületükön versenyzünk. Ha nem tudnak rájönni a nyitjára, akkor gondban vannak.”

Szerinte már rég lejárt a konstruktőrök kora: a beszerezhető elemek tételesen fel vannak sorolva, ők pedig eleget tesznek a szabályoknak. El kell fogadni a tényeket.

„Most és itt tegyük tisztába a dolgokat: először is, csak két konstruktőr van ebben a sorozatban. Ez a Ferrari és a Mercedes. Ők tervezik a saját autójukat, a saját motorjukat, és körülbelül 90 százalékban házon belül készítik az alkatrészeket, vagy a saját tervük alapján. Mindenki más egy külsős beszállítótól szerzi be a fő komponenseket, mint amilyen a motor. Mi is egy külsős beszállítótól szerezzük be a motort és a váltót, tehát valljuk be, savanyú a szőlő.”

Nem leszólni kellene őket, mondja, hanem elismerni a befektetett munkát és fáradozást. „Mi nem olvastuk sehol azt, hogy beszállsz az F1-be, majd öt éven át a rajtrács végén kell szerepelned! Elutasítjuk ezt. Ha valami, akkor az elmondható, hogy az F1 nyújtott pár akadályt a beszálláshoz; kezdve Bernie-vel, aki azt mondta, nem hiszi, hogy ezek a srácok meg fogják csinálni. Beletesznek 20 millió dollárt, hogy itt legyenek. Sok akadályt kellett legyőzni, hogy eljussunk idáig.”

„Most pedig itt vagyunk. Nem fogunk távozni, jobb, ha megszokják. Ha nem tetszik nekik, akkor az az ő gondjuk”- zárta az amerikai.

&feature=youtu.be&t=35m31s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen nyerte a második edzést Kínában Vettel és a két Mercedes előtt: HOPPÁ
Következő cikk Ki ad tesztautót a Pirellinek a 2017-es gumik tesztelésére – 5 csapat van a kalapban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország