A Haas szerint elég körültekintőek voltak a meglepetésszponzoruk esetében

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner megvédte a csapat 2019-es névadó szponzorát, a Rich Energy-t, ugyanis szerinte kellő gondossággal jártak el a megállapodás során.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Rich Energy nyáron hiába szerette volna felvásárolni a Force Indiát, az ajánlatukat visszautasították, majd  az energiaital-vállalat ügyvezető igazgatója, William Storey ellátogatott az austini paddock-ba. 

Vasárnap reggel a Haas csapatfőnökével, Steinerrel tartottak megbeszélést, de a Williamssel és a McLarennel is együtt látták őket. 

Négy nappal később az amerikai istálló bejelentette, hogy 2019-re új szponzorációs megállapodást kötöttek, és ennek megfelelően jövőre az autóik festése is megváltozik a Rich Energy fekete-arany színeire.

További híreink:

 A Rich Energy nehézkes F1-es partneri megállapodása, illetve a Haassal kötött együttműködés gyorsasága többekben is kérdéseket vetett fel a a partnerség életképességét illetően. 

Steiner a Motorsport.com kérdésére elmondta: "A kellő gondosságot nem a megjelent személlyel kell biztosítani, erre vannak más módok is. Megtettük, amit meg kellett tennünk. Ezt a találkozás előtt biztosítanunk kellett. Nem is értem, ebben miért kételkedtek?"

"Nyilván megtettük, amit kellett, és a jogi tanácsadóink is elégedettek voltak."

A Rich Energy megállapodás azért is meglepetésnek számított, mert a csapat tulajdonosa, Gene Haas mindig is a a saját szerszámgépgyártó vállalatát szerette volna népszerűsíteni az F1-es istállójával, és épp emiatt ellenállt a komolyabb profillal rendelkező hirdetőkkel szemben. 

Nose cone and front wing detail of the Kevin Magnussen Haas F1 Team VF-18.

Nose cone and front wing detail of the Kevin Magnussen Haas F1 Team VF-18.

Photo by: Andy Hone / LAT Images

Steiner szerint tökéletes volt az időzítés egy névadó szponzor érkezéséhez.

"Három éve vagyunk az F1-ben, a Haas neve elég elismert, szerintem ezzel mindenki egyetért. Mindenki tudja, mi a Haas F1. Az elején ez nem alakult volna így, ha lett volna egy másik márka is nálunk."

"Egyik vagy másik oknál fogva a 'Haas-pontot' jól megalapoztuk."

"Ha egy partner elég hozzájárulást nyújt ahhoz, hogy együtt tegyünk valamit, és ezzel lehetőségek is nyílnak előttünk, akkor miért ne tegyük? Szerintem ez segíteni fog a csapatnak."

Steiner azt is elárulta, a festést még nem véglegesítették, de már készült "néhány séma" - ellenben arra nem tért ki, hogy a Rich Energy "extra" összeget utal-e át nekik, vagy pedig a csapatba tett saját befektetésüket csökkentik-e a megállapodás fényében. 

"Most állítjuk össze a jövő évi büdzsét, és aztán meglátjuk, mire jutottunk. Hogy jövőre mennyit is kell befektetnünk, hogy jobbak legyünk, és aztán meglátjuk, ezt hogy osztjuk el."

Az is elég valószínűtlen, hogy a Haas megnövelné csapata méretét. 

"Még ha több embert is alkalmazunk, az alapelvünk akkor is a hatékonyság marad. Erős alapokkal rendelkezünk. Szerintem bebizonyítottuk, hogy az üzleti modellünk elég jól működik. Semmilyen szempontból sem tökéletes, jobbak is lehetünk, de ott akarunk növekedni, ahol szerintünk gyengék vagyunk."

"Ismerjük a gyenge pontjainkat, fejleszteni fogjuk, és változtatásokat eszközölünk, de ez nem azt jelenti, hogy a régimódi megoldást választjuk, és két év alatt 500 embert foglalkoztatunk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc nem a negyedik helyért fogja vezetni a Ferrarit
Következő cikk Ecclestone szerint a Ferrari hibája, hogy Vettel így teljesít

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország