A Haas Racing szeme előtt csak a Forma-1-es pontok lebegnek!

A Haas Racing szeme előtt csak a Forma-1-es pontok lebegnek!

A Haas Racing csapatfőnöke, Günther Steiner újra megerősítette, hogy csapata már újonc évében a pontszerzést lőtte be a Forma-1-ben.

A Haas Nagyjából 45 perce fedte fel a 2016-os autóját, aminek festésében a szürke szín dominál a fekete és a piros mellett. A VF-16 kódjelű gép ma mutatkozott be, pont még a hivatalos barcelonai teszt előtt, ami holnap reggel kezdődik. Holnap először Romain Grosjean próbálhatja ki a gépet.

Steiner biztos benne, hogy az amerikai istálló képes lehet a pontszerzésre.

„Egy új csapat vagyunk, szóval megnéztük, hogy a sikeres csapatok mit csinálnak – ez alapot ad annak az iránynak, amit a tervezésben követtünk.” – kezdte Steiner.

„Nagyon tapasztalt dizájnereink vannak, akik keményen dolgoztak, hogy az apró dolgokat is aerodinamikai szempontból fejlesszék – összességében ez sokat hozott.”

„A technikai partnerünk, a Ferrari pedig az erőforrást biztosítja a számunkra, és ez eléggé átalakította az autó hátulját, azaz a méreteit.”

„A célunk ezzel az autóval a pontszerzés. Először ki kell mennünk a pályára, és meg kell mutatnunk, hogy a munkát el tudjuk végezni, azaz be tudjuk fejezni a versenyeket, és a szurkolók, illetve a rivális csapatok tisztelnek minket.”

„Aztán jöhet is pontszerzés. Ez a végső cél.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING