A Haas korán kelt, és 2017-ben is pontokat lelt

Azzal, hogy a Haas már bőven a tavalyi szezon közepén elkezdett 2017-re készülni, idén is jól kezdte sokkal nehezebbnek ígérkező második szezonját, és az első három versenyből kétszer is pontot tudott szerezni.

Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-17

Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-17

LAT Images

Forma-1 2017

A 2017-es FIA Forma 1-es világbajnokság egy teljesen új oldaláról mutathatja meg a sportot. Az új szabályoknak köszönhetően gyorsabb, agresszívabb kinézetű autókra számíthatunk, oldalunkon pedig szokásainkhoz hűen minden fontosabb történésről beszámolunk majd nektek.

Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-17
Kevin Magnussen, Haas F1 Team
Kevin Magnussen, Haas F1 Team
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-17
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-17
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-17
Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-17
Kevin Magnussen, Haas F1 Team

A Haas 2016-ban, újonc évében az első négy versenyéből háromszor pontot tudott szerezni, ezzel viszont majdnem meg is volt az egész szezonra: a következő tizenhét verseny során Grosjean mindössze két pontszerzést tudott felmutatni, miután elfogyott a csapat lendülete. A Haas egyébként is félkarú óriás volt, ugyanis hiába szerzett a francia versenyző 29 pontot is, csapattársa, Esteban Gutiérrez egyetlen pontot sem tudott szerezni a teljes évad során.

Ahhoz, hogy az amerikai istálló második évét is erősen kezdhesse, még bőven a 2016-os szezon közben elkezdett az idei évre készülni, már csak azért is, mert 2017-re hosszú évek egyik legjelentősebb szabályváltozásai léptek életbe. A felkészülés a 2017-es szezonra már 2016 májusában megkezdődött a szélcsatornás fejlesztésekkel.

"Előre tudtunk lépni, ami jó és természetes." - mondta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke. "Tavaly, újoncévünk során nem dolgoztunk rosszul, de szükségünk volt a fejlődésre, a fejlődés pedig jött. Az autó versenyképesebbnek tűnik a tavalyinál, és úgy néz ki, 2016-hoz képest jobban meg tudjuk valósítani, amit eltervezünk. Amit mindig mondtunk magunknak, az az, hogy fejlődni kell a versenyfelkészülésben. Ehhez jó szakemberekre volt szükség, akiknek a megszerzéséhez idő kellett. Ők nagyrészt tavaly év végén jöttek, idén pedig az egész úgy néz ki, elkezdett működni."

A csapat versenyzője, Romain Grosjean dicsérte csapata munkáját az új személyzet szerződtetésében, szerinte ez a csapat idei sikerének egyik kulcsa. "Sok új ember érkezett a csapathoz, mindent jobban értünk, sokkal több adat áll a rendelkezésünkre, ez pedig nagyszerű hír." - mondta a francia versenyző. "Ha esetleg problémánk van, sokkal több hozzáértő ember tudja keresni erre a megoldást, amihez így gyorsabban el is jutunk. Minden ilyen terület le van fedve. Mivel eljutottunk erre a szintre, sokkal keményebben tudunk dolgozni minden egyéb folyamaton."

A Haas idén végre már nem csak Grosjeanra támaszkodhat, ugyanis az istálló első pontjait 2017-ben, a Kínai Nagydíjon a másik versenyző, Kevin Magnussen szerezte egy nyolcadik hely formájában. Bahreinben aztán jött Grosjean, és lemásolta a dán eredményét. Az, hogy idén már ketten is képesek a jó teljesítményre, sokat jelenthet a Haas számára a rendkívül szoros középmezőnybeli csatában, ahol jelenleg a hetedik helyen áll. Steiner nagyon örül annak, hogy sokkal tapasztaltabb csapatokkal is harcolni tudnak.

"Idén, második évünkben sokkal stabilabbak vagyunk, és olyan csapatokkal tudunk harcolni, mint a Williams vagy a Renault, amelyek sokkal régebb óta itt vannak. Ez azt jelenti, hogy jó munkát végzünk, de ez is a célunk. Nagyon messze vagyunk még attól, hogy a nagyokkal harcolhassunk, de az, hogy második évünkben sokszor már mi vagyunk a középmezőny elején, elégedettséggel tölt el minket. Rengeteg kőkemény munka van ebben."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari képtelen lecserélni Räikkönent: meddig megy ez még?
Következő cikk Vége a nyilatkozatstopnak a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország