A Haas Kínában mindkét autójával pontot szerezne: reszkess Williams!

A Haas Kínában mindkét autójával pontot szerezne: reszkess Williams!

Az amerikai újonc nagyon örül az újabb szenzációs eredményének, de most már annak is örülne, ha mindkét autójával ott lenne a pontszerzők között.

Valóban álomszerűen kezdődött a szezon Gene Haas csapata számára, mely Romain Grosjean vezetésével Ausztráliában a 6., míg legutóbb Bahreinben 5. lett, és mindezt javarészt saját erőből.

Grosjean csak kereste a szavakat az újabb eredményére, miközben arról beszélt, hogy még több van ennél a Haas-ban. A „bibi” ott van a sztoriban, hogy a csapat másik versenyzője, Esteban Gutierrez egyik futamot sem tudta befejezni. Melbourne-ben Fernando Alonsóval ütközött össze, míg az elmúlt vasárnap egy technikai hiba miatt adta fel a küzdelmet, noha jó esélye lehetett volna a pontszerzésre.

„Ez egy fantasztikus nap a csapat számára. Romain nagyszerű munkát végzett, de ugyanez igaz az egész csapatra.” – kezdte Günther Steiner csapatfőnök.

„Az egyetlen negatívum, az Esteban kiesése. A bal első fékkel volt gondunk. Ezt most ki fogjuk vizsgálni, hogy mi is történhetett.”

„A célunk most már az, hogy Kínában mindkét autónk célba érjen és pontokat szerezzenek. Volt pár bokszkiállásunk, amik bizalommal töltöttek el bennünket. Alig várjuk már a következő versenyt, miközben megpróbáljuk tartani a formánkat.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Esteban Gutierrez , Gene Haas , Romain Grosjean
Cikk típusa BRÉKING