A Haas „folyamatosan keresi” az amerikai pilótákat

A Haas csapatvezetője, Günther Steiner elmondta, hogy ők bizony állandóan nézelődnek amerikai versenyzők után, akiket esetleg idővel behozhatnának a Forma–1-be, és mindezt szívesen is tennék, de tudja, hogy a lehetőségeik jelenleg limitáltak.

The American flag

The American flag

Sam Bagnall / Motorsport Images

Mióta a Liberty Media átvette a sorozat irányítását, az egyik legnagyobb céljuk az volt, hogy minél népszerűbbé tegyék a sportot Amerikában, és ennek részeként nemrég sikerült egy második futamot is felvenni a naptárba a Miami Nagydíj formájában.

Legutóbb Alexander Rossi indult amerikai színekben az F1-ben még 2015-ben, és logikus lépés lenne, hogy az új pilóta a mezőny egyetlen amerikai istállójánál, a Haasnál mutatkozna be. Steiner a téma kapcsán elmondta, hogy ők folyamatosan keresik, hogy kinek adhatnának lehetőséget, és bízik abban, hogy előbb-utóbb elérkezik majd rá az idő.

Még több F1 hír:

„Természetesen, mindig nézelődünk, és beszélek is erről Stefano Domenicalival, hogy mit és mit nem lehetne csinálni az ügy érdekében, és igyekszünk egy tervvel előállni a jövőre nézve” – mondta a csapatfőnök még Bakuban.

„Szerintem ennek kelleni fog egy kis idő, mivel nem lehet csak úgy bárkit behozni, mert ott van a szuperlicenc. El fog jönni majd az idő, csak türelmesnek kell lennünk. Van néhány srác a Formula 3-ban, akik ígéretesnek tűnnek, úgyhogy majd látjuk, hogy mit tehetünk.”

Azért is van nehéz dolguk az amerikai versenyzőknek, mert aki nem Európában versenyez, annak nehéz elegendő licencpontot szereznie ahhoz, hogy bemutatkozhasson, ha nem a szokásos ranglétrát járja végig.

 

Hiába megy mondjuk valaki jól az IndyCarban, a bajnoki címet leszámítva a többi helyezés kevesebbet ér, mint mondjuk az F2-es bajnokság, emellett pedig az F1-ben nem igazán adódnak tesztlehetőségek sem. A nyilvánvaló megoldás az lehetne, hogy az óceán túloldaláról a fiatalok átjönnek Európába, de ez nem olyan egyszerű.

Eleve drága mulatságról van itt szó, emellett Steiner úgy érzi, hogy nem feltétlenül akar minden tehetség átjönni, hiszen az IndyCar is jó lehetőséget kínál. „Igen, az F1 szeretne amerikai versenyzőt, és mi is szeretnénk amerikai versenyzőt.”

„Ott van viszont még a szuperlicenc kérdése is, amely nem sok embernek van meg jelenleg, és nyilván tehetségre is szükség van. Ráadásul vannak kecsegtető lehetőségek Amerikában is, ezért nem akar mindenki átjönni” – vélekedett a Haas csapatfőnöke.

A Williams tudja, Russell elvesztése mekkora csapás lenne számukra

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a fizetős F1 közvetítésekről: nem igazán számít, én mit gondolok
Következő cikk Perez: Verstappen nem vesz ki szabadnapot, mások viszont…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország