A Haas „félve” mondja ki, hogy legyőzné a Red Bullt

megosztás
hozzászólás
A Haas „félve” mondja ki, hogy legyőzné a Red Bullt
Szerző:
2019. febr. 7. 16:18

Miközben az amerikai csapat főtámogatója, a Rich Energy egyértelműen azt célozta meg, hogy legyőzze a Red Bullt, a pályán és azon kívül is, a Haas F1 Team már óvatosabban fogalmaz.

A Haas F1 Team és a Rich Energy magyar idő szerint ma délben tartotta meg a 2019-es bemutatóját. Az új festés mellett a 2019-es versenygép is bemutatkozott, legalábbis virtuálisan, mivel az eseményre elvitt gép az első szárny kivételével gyakorlatilag a 2018-as verziónak felelt meg.

Még több F1 hír:

A Rich Energy nagyon nagy energiával kezdte meg a beszédjét, mondván, hogy a termékük és a márkájuk is jobb a Red Bullnál, amit nemcsak az energiaitalok piacán, de a Forma-1-ben is legyőznének.

Ez nem lesz könnyű, mivel eddig a Red Bull Racinget és a Haas F1 Team-et dimenziók választották el egymástól, még akkor is, ha papíron nem volt túl messze a csapat, mely ötödik lett tavaly, addig a „bikák” a dobogó legalsó fokán végeztek. A Haas egyetlen reménye ebben a harcban a Honda lehet, ha a japánok motorja nem lesz kellőképpen erős.

„Azt gondolom erről, hogy keményen kell próbálkoznod. A pályán kívüli dolgokról nem tudok beszélni, mert Willian (Willian Storey, Rich Energy vezérigazgató) egy kompetensebb személy ebben, mivel nem vagyok az energiaitalok szakértője. Az, amit mondott, nyilván egy ambíció.” – nyilatkozta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke a Motorsport.com kérdésére.

„A Red Bull jó versenyben van, de soha nem tudhatod… Tavaly azt gondolom, hogy a negyedik legjobb autó volt a miénk és az ötödik helyen fejeztük be a szezont. Tehát a következő autó a Red Bull lenne. Megpróbálhatjuk. Hogy elérjük ezt vagy sem, nem tudom, de ha nem próbálkozol meg vele, akkor biztosan nem érheted el. Miért ne tehetnénk magasra a lécet?”

Steiner szerint semmi sem vehető biztosra, még akkor sem, ha a Honda bizonytalanságot jelent a Red Bullnál.

„Nehéz megmondani, mert a Honda egyre jobb lesz. Minden évben jobbak lettek, és most újra ez lesz a helyzet. És persze a Red Bull is biztosan segít nekik abban, hogy jobbá váljanak. A Honda legutóbb már kicsivel megbízhatóbbnak bizonyult, szóval nézzük, hogy mi lesz idén. Nem látok a jövőbe, hogy elmondjam, mennyire lesznek jók vagy rosszak.”

„Személy szerint senkit sem fogok hátrasorolni, de ha jobbak vagyunk, akkor boldogan veszem ezt tudomásul. Mindkét irány adott, amire megvan az esély. Várjuk meg a teszteket, és utána látni fogjuk a dolgokat, és azt, hogy milyen jók vagyunk.”

Haas F1 Team VF-19

Haas F1 Team VF-19

Fotó készítője: Haas F1 Team

Kevin Magnussen nagyon örül annak, hogy a Rich Energy ennyire ambiciózus terveket fogalmazott meg a csapattal szemben.

„Szerintem ez egy nagyszerű ambíció! Remek dolog azt hallani, hogy le akarják győzni a Red Bullt. Willian olyan céget kezdett el irányítani, ami a Forma-1-en kívül közvetlen versenyben lesz velük, így neked is ezt a célt kell követned ahhoz, hogy mindez sikeres legyen. Ezzel egyáltalán nincs probléma. Persze vannak kétségeim, hogy ez egy ilyen év lesz, de senki sem tudhatja, hogy mit hoz a jövő. A szabályok változnak és talán a költségvetés felső határával más fog történni. Jelenleg nem tudod megmondani azt, hogy mi lehetséges, de ha nem hiszel ebben, akkor biztosan nem is fog megtörténni.”

Willian szentül hisz abban, hogy a Red Bull minden területen legyőzhető.

„Szerintem már megvertük őket, mert egy menőbb autóval rendelkezünk. Mondhatom ezt egy kicsit elfogultan. Nagyon gyorsan bővülünk, és őket illetően is hatalmas léptekben haladunk előre. Néhány nagy európai forgalmazó már leszedte a listájáról a Red Bullt, és szerintem az eredményeink önmagukért fognak beszélni. Az F1 egy csodálatos platform számunkra. Szerintem a lehető legjobb csapattal dolgozunk együtt. Nagyon hosszú távon szeretnénk ezt csinálni. Öröm itt lennünk, ezekkel az emberekkel.”

A Rich Energy nem becsüli alá a Red Bullt.

„Dietrich Mateschitz egy nagyon okos srác. Több mint 30 évvel ezelőtt létrehozott egy kategóriát, mi pedig csak úgy érezzük, hogy jobb termékkel és márkával rendelkezünk. És szerintünk valódi lehetőségünk van arra, hogy legyőzzük őket - a pályán kívül.”

Következő cikk
A Red Bull szerint a költségvetési sapka bevezetése a gyári csapatoknak kedvezne

Előző cikk

A Red Bull szerint a költségvetési sapka bevezetése a gyári csapatoknak kedvezne

Következő cikk

Jövő hétfőn érkezik a 2019-es Williams

Jövő hétfőn érkezik a 2019-es Williams

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Kevin Magnussen
Csapatok Haas F1 Team , Red Bull Racing Vásárlás
Szerző Hujber Dávid