A Haas biztos a dolgában: Bizonyítékaink vannak a fellebbezési ügyben
Günther Steiner szerint nem volt más választásuk, be kellett nyújtaniuk az USA Nagydíj végeredményével kapcsolatos fellebbezésüket, ugyanis szerinte a szabályoknak mindenkire egyenlően kellene vonatkozniuk.
A Brazil Nagydíj versenyhétvégéjének az elején érkezett a hír, miszerint a Haas megóvta az USA Nagydíj végeredményét, pontosabban beadtak egy fellebbezési kérvényt, amelytől azt várják, hogy újra megvizsgálják az esetleges pályaelhagyások.
Mint ismert, Austinban komoly vitatémát szolgáltattak a pályahatárok, a versenyfelügyelők ugyanis nagyon komolyan vették a szabályokat, és törölt köridőkkel, valamint 5 másodperc büntetésekkel sújtották a szabályoknak vétkező pilótákat.
Steiner szerint ugyanakkor nem voltak következetesek a büntetések, ugyanis néhányan megúszhatták a dolgot, ezért szeretne tiszta vizet önteni a pohárba.
„Ez csak egy felülvizsgálat” – utalt az indítványra Steiner a Motorsport.com-nak adott interjújában. „Van egy előírás. Úgy értem, végül is, ha a stewardok nem rendelkeztek az információval, nyilvánvalóan nem tudtak volna intézkedni. Ezt teljes mértékben megértem.”
„De vannak információk, és most majd meglátjuk, mit tesz az FIA, amint megkapják ezeket az adatokat. Szerintem lépniük kell, mert különben a szabályoknak nem teszünk eleget. Ez az én véleményem.”
Steiner szerint itt csupán arról van szó, hogy az érintett munkatársak nem rendelkeztek olyan felvételekkel, amelyek alapján kétség nélkül kioszthatták volna a büntetéseket, ebben igyekeznek most segítséget nyújtani.
„Oké, teljes mértékben tiszteletben tartom, ha nem látták a képeket, hiszen akkor hogyan tudnák volna ezt biztosan eldönteni? De most már egyértelmű bizonyítékunk van rá” – utalt a Haas csapatfőnöke arra, hogy felvételekkel rendelkeznek a szabályszegésekkel kapcsolatban.
„Őszintén szólva nem vagyok nagy rajongója a pályakorlátozásoknak. Én vagyok az utolsó, aki büntetéseket akar a pályahatárok miatt. De ha van egy szabály, akkor sportágként tiszteletben kell tartanunk a szabályokat, ez inkább az elv, mint a büntetés.”
Günther Steinernek és a Haasnak jó oka volt arra, hogy benyújtsa ezt a felülvizsgálati kérelmet, hiszen mind a négy pilóta, aki véthetett a szabályoknak, Nico Hülkenberg előtt ért célba. A konstruktőri bajnokságban az előttük álló Williamsnek például mindkét pilótája érintett az ügyben.
Eközben a Brazil Nagydíjon hibázó Cunoda szerint akár a mercedeses Lewis Hamiltont is levadászhatta volna a futam végén, ám a Mexikói Nagydíj után nagy megkönnyebbülést jelent számára, hogy ismét pontokat szerzett.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.