A Haas a körmére néz a Ferrarinak motorfronton

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elmondta, hogy „az óra ketyeg” a Ferrari 2021-es motorfejlesztésével kapcsolatban, és hogy ő folyamatosan érdeklődik a csapatnál a dolgok állásával kapcsolatosan.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Charles Coates / Motorsport Images

Az amerikai alakulat a Ferrari partnere, mióta 2016-ban beléptek a sorozatba, de ők is, akárcsak az Alfa Romeo, érzik a meggyengült Ferrari-erőforrás hatásait, miután a Scuderiának változtatnia kellett motorján a 2019-es szezon utolsó versenyein kiadott technikai direktívák miatt.

Steiner szerint a 2021-es Ferrari-motor nagyon fontos lesz majd számukra is, de jelenleg még nem tudja, hogy mekkora fejlődés várható. „Az óra ketyeg, mivel idén már semmit sem tudunk tenni a motorral” – mondta Steiner a Motorsport.com-on.

„Nem tudom, hogy pontosan hol állnak a jövő évet tekintve. Tudom, hogy dolgoznak rajta, mert képzelhetik, hogy minden egyes nap, óránként kérdezem őket erről. Nincsen egyértelmű válaszom, és nehéz olyasvalamiről beszélni, amelyet nem te kontrollálsz.”

Még több F1 hír:

„Én csak az üzeneteket közvetítem, de keményen dolgoznak rajta, mert tudják, hogy jobbnak kell lennie. Csak akkor fogjuk megtudni, hogy sikerült-e javítaniuk, ha jövőre kihajtunk a pályára.”

A Ferrari csapatfőnökét, Mattia Binottót is kérdezték a jövő évi erőforrás helyzetéről, de ő elmondta, hogy a szabályok befagyasztása limitálja őket a fejlődésben. „A motort befagyasztották idénre, szóval azzal nem tudunk mit kezdeni.”

„Már fejlesztjük a következő szezonra. Jelenleg jól állunk vele a tesztpadon. Nem hagytuk abba a fejlesztést. Most próbáljuk megérteni a gyenge pontokat, és már nekikezdtünk a jövő évi dolgoknak.”

„Mivel korlátoznak sok mindent az autón, ezért ahhoz, hogy jól végezzük a munkánkat, meg kell értenünk mindent, ami nem működik. Most főleg a motorra fókuszálunk, hogy behozzuk a lemaradást. Az első adatok pozitívak a tesztpadon” – zárta Binotto.


Heroes: Bajnok, Mika Hakkinen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A cél: elkerülni a tavalyihoz hasonló időmérős dugót
Következő cikk Wolffnak is támadt egy ötlete a rádiózással kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország