A Haas a Ferrari juniorját fogja bevetni az év végi teszten

A Haas Forma–1-es csapata bejelentette, hogy a Ferrari juniorversenyzője és az F2 egyik legjobbja, Robert Svarcman vezetheti majd az autójukat a szezon után rendezendő fiatal pilóták tesztjén Abu-Dzabiban.

Robert Shwartzman, Ferrari Driver Academy

Ferrari

A 22 éves orosz tavaly még Mick Schumacher csapattársa volt a Premánál az F2-ben, és negyedik lett a pontversenyben, miközben négy győzelmet is szerzett. Idén hasonlóan jól megy, és a harmadik helyen tanyázik az összetettben.

Most pedig lehetősége lesz, hogy a fiatalok tesztjén vezesse a Haas VF-21-es masinát. „Először is szeretném megköszönni a Haas F1 Teamnek, a Scuderia Ferrarinak és a Ferrari Versenyzői Akadémiának ezt a nagyszerű lehetőséget” – kezdte Svarcman.

„Ez lesz az első tesztem a Haasszal, és már várom, hogy megismerhessem a csapatot, a környezetet, és hogy olyan sokat tanulhassak tőlük, amennyit csak tudok. Elképesztő, hogy egy újabb F1-es istállónál vezethetek, szóval már tényleg alig várom.”

Még több F1 hír:

Svarcmannak persze nem ez lesz az első bevetése egy Forma–1-es autó volánjánál, hiszen korábban lehetősége nyílt egy 2018-as gépet tesztelni a Ferrarival Fioranóban, a tavalyi év végén pedig a 2020-as vörös autót is vezette, szintén a fiatalok tesztjén.

„Már várjuk, hogy Roberttel mehessünk decemberben a Yas Marinán. Nyilván a Ferrari nagyra tartja őt, és már 2017 vége óta része a juniorprogramjuknak. A képességei egyértelműen megvannak, ha megnézzük az utóbbi években elért eredményeit” – tette hozzá a csapatfőnök, Günther Steiner.

„Már az első F2-es idényében megmutatta, hogy mire képes, ráadásul a saját versenyzőink, Schumacher és Nyikita ellen. Örömmel biztosítunk lehetőséget Robertnek egy F1-es autóban, és már várjuk a közös munkát Abu-Dzabiban.”

Az egynapos újoncteszt párhuzamosan fog majd futni a Pirelli 18 colos abroncsaira irányuló teszttel, amelyen a csapatok állandó pilótái vesznek majd részt.

Horner szerint a katari hátrányukat igazából csak egy kanyarban szedték össze

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen elmondta, mi lepte őt meg Katarban
Következő cikk Mazepin: „Az igazi koronát az jelentené, ha egy Forma–1-es csapat is a miénk lenne"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország