A gumikkal szenvedő Leclerc sem számított arra, hogy Hamiltont megkapja a nyakába

Míg Carlos Sainz egy remek 3. rajthelyet ért el a Ferrarival a 2021-es Brazil Nagydíj sprintfutamán, csapattársa, Charles Leclerc szenvedett a rossz gumiválasztása miatt, ráadásul még a mezőny végéről rajtoló Hamiltonnal szemben is pozíciót vesztett.

Charles Leclerc, Ferrari SF21, Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A két Ferrari eltérő keveréket választott a szombati sprintkvalifikációs versenyre: míg Carlos Sainz kockáztatása a lágyakkal a vártnál hűvösebb időjárással bejött, Charles Leclerc tempója a közepeseken messze elmaradt az élmezőnyétől, így a mai versenyen majd Hamilton hátrasorolása után a 6. helyről rajtolhat majd.

„Elég sokat szenvedtem” – ismerte el a monacói versenyző a Sky-nak. „A verseny első fele még jó volt a közepeseken, de ahogyan egyre hűvösebb lett, úgy kínlódtam egyre jobban az első gumikkal. Miután kikerültek az ideális működési tartományból, nem is sikerült visszavinnem oda őket, szóval nagy kár a mai napért.”

Még több F1 hír:

Leclerc szerint pedig gyorsan meg kell érteniük, hogy mit csináltak rosszul, hiszen a közepesek minden bizonnyal a vasárnapi futamon is nagy szerephez jutnak majd:

„Meg kell értenünk, hogy csapatként mit csináltunk rosszul, mert elképesztően szenvedtem az első gumikkal” – folytatta az értékelését a Motorsport.com-nak. „Az én döntésem volt, hogy a közepesekkel fogok versenyezni, de még a verseny előtt rá kell jönnünk, miért nem működtek azok.

A monacói versenyző azt is hozzátette, őt is lenyűgözte Lewis Hamilton felzárkózása az utolsó helyről:

„Erre azért én sem számítottam. Amikor azt mondták, hogy pár pozícióval van csak mögöttem, már tudtam, hogy még találkozni fogunk a verseny alatt, de attól még meglepődtem, hogy ez ilyen hamar bekövetkezett, szép munka volt tőle.”

Hamilton: „Lesújtó” volt megtudni a kizárást, de tudtam, hogy fel kell állnom

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: tudjuk, hogy valami nem oké a Mercedes hátsó szárnyával
Következő cikk Íme a 2021-es Forma-1-es Brazil Nagydíj rajtrácsa!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország