A gigaszárnytól nem lesz gyorsabb a Williams FW38

A gigaszárnytól nem lesz gyorsabb a Williams FW38

Felipe Massa elmondta, az elmúlt két nap maximálisan a mérnököknek szólt, akik már a jövőre érvénybe lépő szabályokat próbálták meg feltérképezni. A projekt része volt az érdekes hátsó szárny.

Massa 94 kört tett meg szerdán a Williamsszel, amin ma is fent volt az érdekes hátsó szárny. A csapat egyáltalán nem kergette az időket, a brazil csak a 9. helyen zárt, és a 2017-es szabálykörnyezetre készültek – de Massa reméli, azért még az idei autó is élvezheti a teszt munkájának gyümölcsét.

„Egy biztos: ettől a szárnytól nem leszünk gyorsabbak!”- foglalta össze a brazil versenyző a szerdai nap után.

„Ez a szárny azért volt, hogy megértsünk pár dolgot a kocsi egyensúlyáról, megnézzünk olyasmiket, melyektől azt reméljük, jobb lehet az autó, fejleszthetjük velük az autót. Érdekes volt kipróbálni. Ezt a napot teljes mértékben az aerodinamikának szántuk, mindezt úgy, hogy a jövőt tartottuk szem előtt. Remélhetőleg nem annyira távoli jövőről beszélünk; remélhetőleg előbb sor kerül rá, mint gondoltuk volna. Sok mindent megértettünk, ami fontos abból a szempontból, hogy gyorsabb legyen a jelenlegi autó, jobb legyen, különösen azokban a típusú kanyarokban, melyekben bukunk a többiekhez képest.”

„Nem fér hozzá kétség, a mérnököknek és nekem is fontos volt ez a nap, nagyon pontos visszajelzést adhattam arról, mit érzek a cockpitban – lassú és gyors kanyarokban is. Természetesen ez a két nap sokkal inkább célozta a mérnökök munkáját, mint a miénket. Mint láthatták, nem mentünk rá a köridőkre – a jövőbeni fejlesztéseket tartottuk szem előtt. Remélem, azért pár dolog gyorsan felkerülhet az autóra, és fontos lehet, hogy gyorsabbá tegyék a kocsinkat.”

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING