A futball CO2-kibocsátása nagyobb, mint az F1-é

A klíma-kérdés hosszú hónapok, évek óta az egyik legnépszerűbb téma, ennek a hatásai pedig a motorsportokban és azon belül a Forma-1-ben is látszanak. A Forma-1 pedig már alá is írta az ENSZ klímaegyezményét - számol be az Auto Bild.

Start action

Fotót készítette: Erik Junius

Egyre több beszélgetés és vita szól a globális felmelegedésről és az ezt érintő klíma-kérdésről. A Forma-1-et is érték vádak amiatt, hogy túl nagy a CO2-kibocsátása, az F1 pedig válaszképpen csatlakozott az ENSZ klímavédelmi mozgalmához.

Ehhez a mozgalomhoz már olyan szervezetek is csatlakoztak, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), az NBA, illetve két autóverseny-sorozat is: a Formula E és az Extreme E.

Ennek az aláírásával a Forma-1 elkötelezte magát a klímavédelem mellett. A száguldó cirkusz egy ambíciózus céllal is rendelkezik: CO2-semleges akar lenni 2030-tól. Ezt többek között bioüzemanyag használatával tervezik elérni, és 100 százalékban megújuló energiát akarnak használni a sportban.

Még több F1 hír:

Összességében elmondható, hogy a motorsportoknak egyáltalán nem zöld az imidzsük, ennek ellenére hamis állítás lenne azt mondani, hogy a motorsportok a legkárosabbak a klímára nézve a sportok közül.

A Forma-1 a 2019-es szezon során összesen 256.551 tonna CO2-t bocsátott ki. A Forma-1 motorjai ehhez csak 0,7 százalékban járultak hozzá, maga az esemény 7,3 százalékkal – beleértve a pálya áramhasználatát, a közvetítéseket, a betétfutamokat, stb…

Az emisszió nagy részét a logisztika okozza: az autók, a gumik és az egyéb alkatrészek szállítása felel a CO2-lábnyom 45 százalékáért, az üzleti járatok (mint a versenyzők utaztatása a nagydíjakra) a 27,7 százalékáért, a gyárak működtetése pedig a 19,3 százalékáért.

További híreink:

Összehasonlításképpen a labdarúgó VB, ami csak 4 évente kerül megrendezésre, közel tízszer annyi CO2-emisszióval jár, mint egy teljes F1-es szezon, vagyis egy labdarúgó VB közel annyira károsítja a klímát, mint 10 teljes F1-es szezon.

Azonban érdemes kiemelni azt is, hogy a FIFA fenntarthatósági beszámolója szerint a CO2-kibocsátás a VB-ken folyamatosan csökken: 2010-ben még 2,8 millió tonna volt a kibocsátás, a 2018-as VB-re viszont ezt a számot 2,2 millió tonnára tudták csökkenteni.

Tehát a Forma-1 és a motorsportok valójában zöldebbek, mint amire a reputációjuk alapján gondolhatnánk, viszont a formulaautózás királykategóriája nem akar itt megállni, hanem a még zöldebb jövő felé tesz lépéseket.


Remek drónfelvételek érkeztek Zandvoortból, kiegészülve a számítógépes grafikákkal, amik abban segítenek, hogy átlássuk az új vonalvezetést, benne a döntött kanyarral is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren kiadta az első nagyobb képet a 2020-as F1-es autójáról
Következő cikk Kína minden versenyt felfüggesztett áprilisig: és a Forma-1?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország