A futam, ami után egyszerűen be kellett vezetni a DRS-t

megosztás
hozzászólás
A futam, ami után egyszerűen be kellett vezetni a DRS-t
Szerző:
2020. júl. 24. 15:00

Pörgessük vissza az idő kerekét szűk tíz évvel: 2010, Abu Dhabi, szezonzáró. Fernando Alonso vezeti a bajnokságot Webber előtt nyolc, Vettel előtt 15 ponttal.

Fernando Alonso-nak ugyan csak a harmadik helyre sikerült kvalifikálnia, de a rajtnál megelőzte Button. Így is minden oké volt, tudta nem kell nyernie, csak erős pontszerző helyen behozni a Ferrarit, és már meg is van a harmadik címe.

Azonban rögtön a hatodik kanyarban Michael Schumacher megforgott a Mercedesével és összeakadt Vitantonio Liuzzival. A korai safety car adta bokszutca látogatási lehetőséget mindössze hat autó, köztük Petrov használta ki.

Alonsóval a Ferrari később csak arra figyelt, hogy Webber elé hozzák vissza, a Renault-os Petrovval meg úgy számoltak, hogy majd megelőzi. Hát nem ez történt. Hanem az, hogy 37 körön át nézhette Alonso az orosz sárga hátsó szárnyát. Hiába ért be Webber előtt Alonso, Vettel 19 ponttal többet gyűjtött nála, így ő lett a világbajnok. 

Vitaly Petrov, Renault F1 Team leads Fernando Alonso, Scuderia Ferrari

Vitaly Petrov, Renault F1 Team leads Fernando Alonso, Scuderia Ferrari

Fotó készítője: XPB Images

A Forma-1 jelenlegi technikai igazgatójaként dolgozó Pat Symonds nemrégiben arról nyilatkozott, hogy ez volt az a verseny, ami oda vezetett, hogy bevezessék a DRS-t, az előzést segítő, állítható hátsó szárnyat, ami 2011-re meg is érkezett a kategóriába.

Egyszerű, de hatásos technika: kinyitott hátsó szárny mellett kisebb a légellenállás, nagyobb a tempó, egyenesekben meg úgyse kell annyi leszorítóerő. Ha egy másodpercen belül vagy az előtted haladótól, akkor a kijelölt szakaszokon használhatod.

Vitaly Petrov, Renault F1 Team R30, leads Fernando Alonso, Ferrari F10

Vitaly Petrov, Renault F1 Team R30, leads Fernando Alonso, Ferrari F10

Fotó készítője: Drew Gibson / Motorsport Images

„Furcsa dolog történt akkor Abu Dhabiban. Alighanem, amikor a Ferrari kihívta Alonsót, azt hitték, gond nélkül visszaelőzi. Én legalábbis nem tudok róla, hogy bármi gond lett volna az előzési móddal” - emlékezett vissza Symonds a Forma-1 hivatalos podcastjében, a Beyond The Gridben.

„Ez volt az a futam, ami a DRS bevezetéséhez vezetett, mert az nem normális, hogy egy pilóta friss gumikkal ne tudjon megelőzni egy nála lassabbat. Nem hiszem, hogy jogos lenne bárkit hibáztatni ebben az esetben, mindenki azt hitte, hogy Fernando meg tudja előzni Petrovot” - tette hozzá.

Még több F1 hír:

A DRS hiába van velünk immár a tizedik éve, sokan a mai napig szeretnék, ha nem alkalmaznák. A 2022-es szabályváltozások után is maradni fog az eszköz, de amennyiben az új ground-effectes autók a vártnál is jobban tudják majd közelről követni egymást, az FIA ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálják a szükségességét.

 

Ajánlott videó:

Imolában különleges, kétnapos versenyhétvégét fognak rendezni

Előző cikk

Imolában különleges, kétnapos versenyhétvégét fognak rendezni

Következő cikk

Megőrízheti világbajnokság címét a Forma-1 idén is

Megőrízheti világbajnokság címét a Forma-1 idén is
Hozzászólások betöltése