Forma-1 Szaúd-arábiai Nagydíj

A „frusztrált” Cunoda sajnálja az elszalasztott lehetőséget

Júki Cunoda kezéből az utolsó pillanatban csúszott ki az egy pontot érő 10. hely, ami miatt a japán nagyon frusztráltan nyilatkozott a leintést követően.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri

Pierre Gasly remek döntést hozott azzal, hogy eligazolt az AlphaTauritól, hiszen a Cunoda vezette alakulat az idei szezonban láthatóan még a tavalyi idényben mutatott produktumához képest is jócskán visszaesett.

A japán pilóta az autó gyengébb teljesítménye ellenére azonban Szaúd-Arábiában közel került a pontszerzéshez, azonban a futam utolsó köreiben a Magnussennel vívott kiélezett küzdelemben alaulmaradt.

„Minden körben 100%-os teljesítményt nyújtottam, és mégsem tudtam (megtartani a pozíciómat)” – kezdte az értékelését Cunoda. „A végén az utolsó négy körben veszítettem a (fontos) pozíciókat, szóval nagyon frusztrált vagyok.”

A japán pilóta a futamot megelőzően is arra számított, hogy nem lesz könnyű dolga Szaúd-Arábiában, ahol a hosszú egyenesek és nagy sebességű kanyarok miatt az AlphaTauri gyengeségei kerültek előtérbe. Ez az aggodalom végül a futamon bebizonyosodott.

Ennek tükrében Cunodának az első szektorban maximális erőfeszítést kellett tennie, hogy kicsit elrugaszkodjon az üldözőitől, hogy aztán a kör hátralévő részében ne előzzék meg ott, ahol az AlphaTauri gyengébben teljesít. Ez végül egy 11. helyre volt elég a japántól.

„Azt hiszem, mindannyiunkban [a csapatnál] van frusztráció” – folytatta Tsunoda. „Én legalább mindent beleadtam, és legalább a lehető legtöbbet tudtam kihozni az autóból a teljesítményt illetően, és közel harcoltam a pontokért.”

„Így legalább egy kis izgalmat csempésztem bele a csapat életébe. Ez igazán pozitív. Remélhetőleg fejlődni tudunk az év során, és minél hamarabb pontot tudok szerezni valamikor.”

A szurkolók is meglepődtek Perez tempóján…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Érik az újabb botrány? „Csinálnak valamit azzal a hátsó szárnnyal...”
Következő cikk Új szerepben tűnik fel Günther Steiner a NASCAR-ban!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország