A FRIC kiszerelése jót tett Hamiltonnak: lehet tömeget növelni, de nem zsír formájában

A FRIC kiszerelése jót tett Hamiltonnak: lehet tömeget növelni, de nem zsír formájában

Lewis Hamilton elmondta, a nyár folyamán azon lesz, hogy felszedjen egy kis izmot magára, miután ki kellett venni az F1 W05-ből a FRIC rendszert. A Mercedes AMG versenyzője erősebben fog visszatérni, minden tekintetben.

Lauda elmondása szerint a két versenyzőjük messzire elkerüli majd egymást a nyár folyamán, de Hamilton még egy fontos dolgot emelt ki. "A nyár jó lesz abból a szempontból, hogy újra feltöltődjek energiával és fitt legyek. Én nagyon-nagyon könnyű vagyok, de az autó is könnyebb, így hízhatok kicsit a szünet alatt"- mondta Hamilton, aki szombaton pizzával és csokival feledtette az időmérőt.

"Ez izom lesz, nem zsír, így erősebbek térek vissza - fizikálisan és mentálisan is"- jegyezte meg.

//

Post by www.f1-live.hu.

Hamilton teljesítménye a nehézségek ellenére is felszínre tör, mint például a Magyarországon elért harmadik helye is mutatja. A pályán kívül is zajlik a hadviselés Rosberggel, tehát nehéz összeszedettnek maradni.

"Nagy kihívást jelentett; próbálkoztam és tesztnek voltam kitéve az elmúlt két hétben. Fontos, hogy még mindig képes vagyok összeszedett maradni. Láttam pár sztorit arról, hogy össze fogok roppanni nyomás alatt, de remélhetőleg ez megmutatja, hogy nem, és még mindig harcban vagyok"- mondta a brit.

 

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING