A Francia Nagydíj már most szinte teljesen teljesítette az F1 fenntarthatósági céljait

Eric Boullier, a McLaren korábbi csapatfőnöke, aki jelenleg a Francia Nagydíj ügyvezető igazgatójaként dolgozik, elárulta, hogy az eseményük közel 100%-ban teljesítette a Forma-1 fenntarthatósági céljait.

A Francia Nagydíj már most szinte teljesen teljesítette az F1 fenntarthatósági céljait

A Forma-1 a Liberty Media irányítása alatt számtalan változtatást vezetett be az elmúlt években. A fő cél az, hogy 2030-ig szén-dioxid-mentessé váljon a széria a fokozott környezetvédelmi intézkedések részeként.

Még több F1 hír:

A másik terv, hogy minden olyan esemény, ami a Forma-1-ben szerepel, 2025-ig „fenntarthatóvá” váljon. Pual Ricard lett a második olyan pálya a világon, mely januárban megkapta az FIA háromcsillagos környezetvédelmi akkreditációját.

A nemrégiben kinevezett ügyvezető igazgató a lapunk kérdésére elmondta, hogy nagyon jól állnak ezen a területen, és már most 95%-ban teljesítették a Forma-1 által előírt fenntarthatósági célokat. Ez azt jelenti, hogy a Francia Nagydíj mindenki más előtt áll a sportban.

Boullier elmondta, a háttérben már azon dolgoznak, hogy egy sor új programot vezessenek be a nagydíj részeként. Ezek között szerepel az is, hogy elektromos buszokat alkalmaznak a transzferek lebonyolítására.

Franciaországban január óta létezik egy olyan új törvény, ami szerint egy nagy esemény esetén a szervezőknek mellőzniük kell a műanyag használatát. A szakember hangsúlyozta, hosszú a listája, különösen a pálya kapcsán, de jól haladnak.

Circuit Paul Ricard

Circuit Paul Ricard

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Még méhházak is vannak a pálya területén, mivel mindenki tudja, hogy ez milyen hasznos a természet számára, és ha a méhek boldogok, és mézet készítenek, akkor az azt is jelenti, hogy jó a levegő.

Emellett esővizet is használnak Paul Ricardon egy nagy tárlóhely segítségével az újrafelhasználás miatt. Arra a kérdésre azonban még Boullier sem tudta a választ, hogy a pálya mikor lesz teljes mértékben fenntartható, de ehhez már csak 5% hiányzik, ami a költségesebb részt jelenti.

Emiatt a vezetőségnek el kell végeznie a különböző számításokat, értékelniük a helyzetet, és egy olyan költségvetést készíteniük, ami ezen belül megvalósulhat. Boullier is azok közé tartozik, akik szerint jó ötlet, hogy Ross Brawn állandó motorhome-okat akar létrehozni, ahelyett, hogy a csapatok mindig újakat húznának fel.

A kevesebb szállítással csökkenne a légszennyezettség. Ugyanakkor ez nem fog menni egyik pillanatról a másikra, amit a francia is elismert. Szerinte ez időbe fog telni, de maga az ötlet megvalósítható.


Lewis Hamilton és az első méterek a 2020-ra tervezett W11-es versenygéppel, ami a 7. világbajnoki címet jelentheti a brit rekorder és a német világbajnok csapat számára.

megosztás
hozzászólás
Rosberg sokat vár a Red Bulltól, és szerinte Verstappen nélkül a versenyek nem olyan látványosak
Előző cikk

Rosberg sokat vár a Red Bulltól, és szerinte Verstappen nélkül a versenyek nem olyan látványosak

Következő cikk

A Liberty Media nem kritizál, hanem cselekszik a Forma-1-ben

A Liberty Media nem kritizál, hanem cselekszik a Forma-1-ben
Hozzászólások betöltése